viharkidoltfa_220131

Tarolt a vihar

viharkidoltfa_220131

Tarolt a vihar

Érdről és környékéről vasárnap 67 jelzés érkezett az erős szél miatt, városunkban 21 esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. Főleg fakivágásban kérték a segítségüket, de egy társasház tetejét is megbontotta a szél, ami jelzőlámpákat is megrongált.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hétfőn is folytatódik a vasárnapi viharkárok felszámolása több megyében és a fővárosban. Baranya megye kivételével az egész országban károkat okozott a vihar, a tűzoltóknak a legtöbb dolga Pest megyében és Budapesten volt.

Vasárnap 407 káreseményt számoltak fel a tűzoltók csak a megyében – tudtuk meg Csámpai Attilától, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől, aki kérdésünkre elmondta azt is: 307 esetben fakidőlés, ágak leszakadása miatt riasztották őket, 79 alkalommal leszakadt villanyvezetékhez, lógó reklámtáblához, kidőlt oszlophoz szálltak ki, 16 esetben pedig épületekben keletkeztek károk. Előfordult áramkimaradás is a megyében, de ez Érdet és térségét nem érintette. Csámpai Attila elmondta azt is: a viharkárok felszámolása még hétfő reggel is folyamatban volt, továbbra is érkeztek jelzések.

Mint Rózsa Gábortól, az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjétől megtudtuk, az érdi tűzoltóság működési területéről vasárnap 67 jelzés érkezett, Érdre 21 esetben kellett kivonulniuk, de a környező településeken (Biatorbágy, Tárnok, Törökbálint, Budaörs, Páty, Egyek) is sok munkájuk volt. A tűzoltó alezredes elmondta: főleg fakivágásban kérték a segítségüket, de egy érdi, Simító utcai társasház tetejét is megbontotta a szél, itt is próbáltak segíteni. Jelzőlámpákat tépett le a vihar, kábelek lógtak az út fölé, ezeket is problémákat is meg kellett oldaniuk.

Többen is beszámoltak arról az ÉrdMost közösségi oldalán, hogy cserepeket mozdított el, szigetelést bontott meg, kukákat tört össze az erős szél, sőt, volt, akihez a szomszéd trambulinja repült át. Egyik olvasónk azt írta, hogy a tévé- és internetszolgáltatás is akadozott.

A tűzoltó alezredes elmondta azt is: az erős szél megnehezítette a munkájukat, hiszen a magasból mentő gépjárműveket nem tudták alkalmazni, nehogy felborítsa őket a vihar, a kollégáknak pedig ki kellett kötniük magukat. – Ma is dolgozunk ilyen eseteken, mert jelentettek további károkat, főleg Biatorbágyon, Törökbálinton – tette hozzá Rózsa Gábor, kiemelve: a velük szerződésben álló önkéntes tűzoltó egyesületek nagy segítségükre voltak a munkában, így a káreseteket gyorsabban fel tudták számolni.  

A vasárnapihoz hasonló szélvihar nem gyakori Érd környékén, 2015-ben azonban már előfordult: akkor Martonvásár felől érkezett a vihar, és Érden át vonult Szigetszentmiklós felé. – Helyi jelenségek, időjárási szélsőségek mindig előfordulhatnak, és ezekre nem árt felkészülni, főleg, hogy egyre gyakoribbak lesznek. Tartsuk karban a kertünkben lévő fákat, nehogy a letört ágak emberre, házra, gépjárműre essenek. Figyeljük az előrejelzést, és a kerti bútorokat, eszközöket vigyük biztonságos, fedett helyre, vagy rögzítsük le azokat még a vihar kitörése előtt – zárta szavait a kirendeltségvezető.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email