himnusz01

Ma van a magyar kultúra napja

himnusz01

Ma van a magyar kultúra napja

Január 22-e 1989 óta a magyar kultúra napja. Apropója, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a magyar irodalom egyik legismertebb művének, a Himnusznak a kéziratát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, aki akkor így fogalmazott:

„ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.

Az emléknap illetve az ennek kapcsán tartott rendezvények mindenkori célja, hogy felhívja figyelmet a magyarság által létrehozott tárgyi és szellemi értékekre, egyúttal erősítse a nemzettudatot.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából ingyenesen megtekinthető január 23-án, vasárnap 16 órától a Szepes Gyula Művelődési Központban A tanú című színházi előadás, melyben többek között Kerekes József és Kautzky Armand is színpadra lép.

További részletek ide kattintva olvashatók!

Mátyás király és Kinizsi Pál történetei elevenednek meg Tárnokon, a magyar kultúra napján tartott interaktív bábelőadáson, január 22-én délután. A felnőtteket rendhagyó irodalomóra várja, Balkay László színművész előadásában, a Heinrich Antal Házban.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email