22_03_29_erdmost_nincskep

A virológus szerint az oltottak nyugodtan karácsonyozhatnak

22_03_29_erdmost_nincskep

A virológus szerint az oltottak nyugodtan karácsonyozhatnak

Rusvai Miklós virológussal az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában többek között arról beszélgettek munkatársaink, hogyan karácsonyozzunk idén. Bár javulni látszik a járványhelyzet, nem dőlhetünk hátra, hiszen nyakunkon az omikron variáns, így természetesen az ötödik hullám is szóba került.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rusvai Miklós szerint muszáj most két részre osztani a lakosságot. Ha valaki oltott és a családtagok is oltottak, akkor nyugodtan találkozzanak és akár nagyobb létszámban is összegyűlhet a család karácsonykor. Ugyanez viszont az oltatlanokra is igaz lehet, hiszen ők meggyőződésből nem oltatták be magukat, vagyis ők ugyanúgy találkozni fognak, mint eddig.

„A baj akkor kezdődik, ha oltottak és oltatlanok vannak együtt, hiszen az oltottak tünetmentesen is megfertőzhetik az oltatlanokat.”

A szakember azt is elmondta, hogy a negyedik hullám lecsengő fázisában vagyunk, és szinte biztos, hogy ebben az évben további lefelé menetelést látunk majd a járványtani adatokban. A virológus azonban hangsúlyozta, az omikronnal fertőzöttek száma idehaza már 15, vagyis valóban két naponta duplázódik. Vagyis számíthatunk januárban az ötödik hullámra, január közepe felé emelkedhet meg ismét a fertőzöttek száma.

„Bízom benne, hogy ez csak a fertőzöttek számában jelent majd emelkedést, hiszen továbbra sem cáfolták egyértelműen azt a hírt, hogy az omikron kevésbé okoz tüdőgyulladást és inkább a felső légutakra koncentrálódik.”

Rusvai Miklós kiemelte, hogy egészen biztos, hogy vége lesz a járványnak valamikor, de még nem tudni, hogy az omikron lesz-e az a gyenge változat, amelyik nagyon terjedőképes, de komoly betegséget nem okoz. Ez jelenthetné a járvány végét, de biztos abban, hogy az ötödik járványhullámot is át fogjuk vészelni, úgy, mint a többit.

Szó esett a gyermekek oltásáról is, a virológus szerint ők nincsenek komoly veszélyben, eddig körülbelül 50-100 gyermek betegedett meg súlyosan és 12 év alatti gyermek nem halt meg. Őket elsősorban a felnőttek és különösen az idősek védelmében kell oltatni, de mindenképp tudni kell, hogy járhat komoly következményekkel a fertőzés gyermekek körében is.

 


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email