22_03_29_erdmost_nincskep

Elfogták a XXII. és XI. kerületi autófeltörőt

22_03_29_erdmost_nincskep

Elfogták a XXII. és XI. kerületi autófeltörőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogta és őrizetbe vette azt a férfit, aki a gyanú szerint több autót is feltört a főváros XXII. és XI. kerületeiben is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint a police.hu részletezi az esetet, a budapesti férfi 2021. szeptember 1-jén a XXII. kerületben, valamint 2021. október 27-én a XI. kerületben is feltört egy autót.

A két eset közös vonása, hogy az elkövető mindkét jármű esetében a pillangóablakot törte be. A szeptemberi elkövetésnél a tolvaj a jármű csomagtartójából egy pénzt és iratokat tartalmazó táskát zsákmányolt összesen 200 ezer forint értékben. Októberben azonban már nem járt sikerrel, a BRFK XXII. és XI. Kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Gépjárműbűnözés Elleni Alosztály nyomozóival tetten érték, majd a helyszín közelében elfogták.

Az 50 éves F. Lászlót elfogása után előállították, majd a XXII. Kerületi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett, valamint lopás bűntett kísérletének gyanúja miatt. A férfi a bűncselekményekkel kapcsolatban nem tett vallomást, ám a rendőrök őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.​

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email