22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Pápán jól megy az érdieknek, de tudnak-e javítani?

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Pápán jól megy az érdieknek, de tudnak-e javítani?

Két vereség után október 3-án 16 órától a Pápai Perutz FC ellen javíthat az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt együttesének jó előjel lehet, hogy a Pápa elleni legutóbbi nyolc meccsükből hatot nyertek meg két döntetlen mellett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyelőre hullámzóan teljesít a 2021/22-es évadban a Weitner Ádám által irányított Pápai Perutz FC, amely kilenc mérkőzés után három győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel, 10 ponttal a tabella tizennegyedik helyét foglalja el.

Az együttes a Sopront és a Kaposvárt 1–0-ra verte hazai pályán, míg a sereghajtó Andráshida vendégeként 3–0-ra nyert. Emellett Tatabányán gól nélküli döntetlent játszottak a sárga-kékek, míg a komáromi 5–3-as vereség mellett otthon a BVSC vendégeként 3–2-re, a Mol Fehérvár FC II ellen idegenben 1–0-ra kaptak ki, otthon pedig a Balatonfüreddel (0–1) és a Nagykanizsával (0–1) sem bírtak.

Az érdiek bár hét forduló után négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel álltak, azóta előbb az ETO Akadémiától idegenben 1–0-ra, majd otthon a Soprontól 2–0-ra kaptak ki. Bár Limperger Zsolt együttese mindkét mérkőzésen közel állt a pontszerzéshez, a támadásban nyújtott teljesítmény miatt lehetett hiányérzete a vezetőedzőnek.

A két csapat az előző négy szezonban nyolcszor találkozott egymással, ezalatt pedig az érdiek veretlenek maradtak. Az előző idényben otthon és idegenben is 2–1-re nyertek Csiszár Zoltánék, az azt megelőző csonka idényben Érden 1–1-es döntetlen, Pápán 2–1-es érdi győzelem született. A 2018/2019-es évadban is mindkét találkozót az érdiek nyerték, hazai környezetben 3–0-ra, idegenben 3–1-re, azt megelőzően Érden 2–2-es döntetlent játszottak a felek, míg Pápán az érdiek örülhettek a 2–0-s sikernek.

„Egy erős társasággal játszunk, amely utolsó két mérkőzése közül az egyiken egy öngóllal kapott ki, legutóbb Fehérváron pedig szokatlanul sok visszajátszó volt, de ott is helyt álltak, szóval nehéz mérkőzésre számítok. A Pápának jó képességű játékosai vannak, szóval nekünk fontos lesz az ő semlegesítésük. Az is hangsúlyos, hogy támadójátékban hogyan tudunk fejlődni, mert bízom benne, hogy több sérültünk is rendelkezésre áll”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az október 3-án, 16 órakor kezdődő Pápai Perutz FC–Érdi VSE mérkőzést Szommer Attila vezeti, segítői Imrő János és Molnár István lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 10. forduló
10.03., 16.00:
Pápai Perutz FC–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email