22_03_29_erdmost_nincskep

Cseh Tamás ihlette Hesz Ádám legújabb dalát

22_03_29_erdmost_nincskep

Cseh Tamás ihlette Hesz Ádám legújabb dalát

Dalpremiert tartott az ÉRD FM 101.3, ahol a Bundáskenyér camű műsorban mutattuk be rádióban először az érdi tehetség, Hesz Ádám legújabb dalát, a "Nyár végi sanzont”. A dal érdekessége, hogy az inspirációt Cseh Tamás adta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

“Emlékszem, mikor tavaly, így szeptember vége felé ültem a kertben, igazi indián nyár volt. Kora reggel volt, még kissé nyirkos, Django kutyám fejét simogattam épp, és beugrott egy dallam. Miközben dúdoltam, éreztem, hogy ezt valamiképpen Cseh Tamás küldi, majd eltelt pár hét, és elkészült a dal.”

Hallgassa meg a reggeli beszélgetést Hesz Ádámmal!



A Nyár végi sanzont a zenekar zongoristája, Vikukel Dániel hangszerelte, akinek külön szívügye volt a dal. A felvételen Tenki Dániel, a zenekar basszusgitárosa hozza a basszust, illetve Weller P. Hanna énekel, akinek ez volt az első közös alkotása a zenekarral.

A klip tulajdonképpen egy stúdiófelvétel, mivel Ádámék szerettek volna egy, amolyan stúdióklipet, nem gondolkodtak konkrét sztoriban, színészkedésben.

A zenekar elmondása szerint: „A dal azoknak szól, akik szeretnek álmodni, jó mélyeket szippantani a levegőből és kiülni a teraszra egy jóféle borral.”

A felvétel az Origo stúdióban készült, Cserny Kálmán Bogi kezei alatt. A videót Hora Dániel készítette.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email