22_03_29_erdmost_nincskep

Letették az esküt a magyar csapat tagjai

22_03_29_erdmost_nincskep

Letették az esküt a magyar csapat tagjai

Letették az esküt szerdán az augusztus 24-én kezdődő és szeptember 5-ig tartó tokiói paralimpián versenyző magyar csapat tagjai. A magyar csapatot erősítik kerekesszékes vívóink is, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi. A csapat zászlaját a Dani Gyöngyi viszi majd a megnyitó ünnepségen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott ünnepségen a hivatalos program felvezetéseként a Puskás, a musical egy jelenetét tekinthették meg a jelenlévők, majd Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a sportolókat. Először azzal fordult hozzájuk, hogy a fogadalomtétel mindig fontos és különleges alkalom, talán az első olyan pillanat, amikor igazán át lehet érezni, hogy kezdődik a paralimpia.

„Tisztelet és köszönet jár azért a sok munkáért, amit elvégeztetek. Tudjuk jól, hogy már önmagában a kvalifikáció is rendkívüli teljesítmény. Ezzel beírtátok magatokat a magyar sport történelemkönyvébe” – fogalmazott az államtitkár, majd kiemelte: a cél mindig ugyanaz, mindenki próbálja felülmúlni önmagát.

„Mindenki a legjobbját szeretné nyújtani, nektek a kitartó munkátok eredményeként erre lehetőségetek lesz. Számtalan alkalommal már büszkék lehettünk a magyar paralimpikonokra, de biztosak vagyunk benne, hogy ti is méltóképpen képviselitek majd hazátokat, a magyar paralimpiai csapatot” – folytatta. Szabó Tünde hangsúlyozta: a paralimpiára kijutott sportolók már bizonyították, hogy sok munkával mindent el lehet érni.

 A versenyzők, edzők és kísérők ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, segítik csapattársaikat és példamutatóan képviselik hazájukat, Magyarországot. A magyarok első csoportja pénteken indul Tokióba, majd további öt turnusban utaznak ki a sportolók. A csapat zászlaját a tokiói paralimpia után visszavonuló, kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi viszi majd  a megnyitó ünnepségen.

A fogyatékkal élő sportolók seregszemléjén 37+1 fős magyar sportolói delegáció vesz részt Magyarországról. A tokiói magyar paralimpiai csapat:
asztalitenisz (6): Szvitacs Alexa, Arlóy Zsófia, Csonka András, Zborai Gyula, Major Endre, Pálos Péter
atlétika (4): Ekler Luca, Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Szöllősi István
erőemelés (1): Sedric Roussel Watchou
íjászat (1): Gáspár Tamás
kajak-kenu (6): Pulai Erika, Varga Katalin, Kiss Péter Pál, Rozbora András, Kiss Erik, Juhász Tamás
kerekesszékes vívás (7): Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Osváth Richárd, Tarjányi István
kerékpár (2): Wermeser Zsombor, Ocelka Róbert (guide: Nagy Gergely)
sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
triatlon (1): Lévay Petra
úszás (7): Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence, Payer Kata

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email