22_03_29_erdmost_nincskep

40 millió forintból fejlesztik Pusztazámor belső közlekedését

22_03_29_erdmost_nincskep

40 millió forintból fejlesztik Pusztazámor belső közlekedését

40 millió forintból fejlesztik Pusztazámor belső közlekedését, miután a község részesül a Magyar Falu Program eredményeiből, míg egyházi közösségszervezéshez a Sóskúti Római Katolikus Plébánia 4,3 millió forintos támogatásban részesült.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pátrovics Benedek, Pusztazámor polgármestere az Érd Tv-nek beszámolt róla, a 40 millió forintos támogatást harmadik nekifutásra nyerték el. Részletezte, az összegből a Móricz Zsigmond utca egy kilométeres belterületi szakaszának felújítására nyerték el a támogatás, amelyből többek között táblákat is kihelyeznek, mert például a település határát jelző tábla is 2-300 méterrel arrébb helyezkedik el.

Pátrovics Benedek megjegyezte, a felújításhoz szükséges plusz forrást a település biztosítja. Pusztazámor polgármestere a munkálatokkal kapcsolatban elmondta, az eddigi burkolatot felmarják és egy teljesen új kopóréteget készítenek.

Hangsúlyozta, Pusztazámor belterületi útjai aszfaltos utak, melyeket egy-két évente karban kell tartaniuk, mert csőtörések, csatornasüllyedések miatt néhány apró felújítás szükséges.

A község vezetője beszámolt arról is, a csatornatisztító szolgáltatásuk teljes kapacitással üzemel, ezért a tisztító bővítésére is pályázatot írtak ki, amely várhatóan 150-200 millió forintba kerül, ezért kérte dr. Aradszki Andrást, a térség országgyűlési képviselőjét, próbáljon forrást találni ehhez.

Pátrovics Benedek elmondta azt is, az óvodai nyílászárók cseréjére már több mint 6 millió forint támogatást nyertek el, melynek munkálatai egy-két héten belül el is kezdődnek a pályáztatástól függően. Emellett augusztusban elkezdődik és be is fejeződik a játszótér teljes felújítása.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email