22_03_29_erdmost_nincskep

Jelteszt a LevenDunán

22_03_29_erdmost_nincskep

Jelteszt a LevenDunán

Június 30-ával befejeződik Érd új túristaútja, a LevenDuna felfestése. A kirándulók a jelzéseket követve Érd legmagasabb pontjától a legmélyebbig juthatnak el. A tizenhat kilométeres túrát vasárnap többen megtették, hogy teszteljék a felfestéseket, no meg hogy elgyönyörködjenek a változatos tájban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Az átadás előtt szerettük volna végigjárni a túraútvonalat, megnézni, vannak-e hiányosságok, esetleg olyan szakasz, ahol el lehet tévedni. A profik már majdnem végeztek, most mi, amatőrök is megnéztük, minden egyértelmű-e” – mondta tudósítónknak Tetlák Örs alpolgármester.

A LevenDuna körülbelül 16 kilométer az Esztergályos utcából a Duna-partig.Járható kerékpárral, kutyával, és nordic walkingra is alkalmas. A túraútvonal kialakítása során a környezetbe nem nyúltak bele, csupán néhány tereptárgy elhelyezésére volt, illetve van szükség a jelek elhelyezéséhez. Érdemes végigsétálni rajta, mivel ez a 16 kilométer nagyon változatos: az erdős, levendulás, árvalányhajas sztyeppéről elindulva átmegyünk a Fundoklia-völgyön, a Szilvafás parkon, majd a Tárnoki út végén a majdani szikkasztó környékét érintve végig a Bíbic utcán, és Júlia, Judit utcákon le Ófaluba. A Mély úton, a Pincesoron keresztül érünk le a Beliczay-szigetre, illetve a Duna-partra. „Az útvonalat kellett jól kitalálni és megfelelő jelzéssel ellátni azokat az ösvényeket, amelyeket egymással összekötve ezt a túrautat ki tudtuk alakítani” – fogalmazott Tetlák Örs.

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség megbízásából ezen a vasárnapon is festették fel a jeleket, a sárga sávot és a lila hullámokat. Mint megtudtuk, három szakasz kivételével (Ófaluban, valamint az Ajnácskő utcában egy nehezebben jelezhető rész, és a biai erdő és a volt honvédségi terület között) már elkészültek a felfestések.

Uhri Bálint most először tettei meg az utat Érd legmagasabb pontjától a legmélyebbiig. „Amatőr túrázó vagyok, szívesen járom a főváros környéki részeket. Parkvárosban nőttem fel, ezt a részt jól ismerem, de az Ófalu felé eső területek sokáig fehér foltot jelentettek, és csak az utóbbi időben kezdtem megismerkedni a Beliczay-szigettel. A Fundoklia és a Duna-part közti terület most is nagyrészt ismeretlen számomra, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, merre vezet az ösvény” – mondta a túra elején. Sajnos, nem kísérhettük végig a kirándulókat, de minden bizonnyal sok maradandó élménnyel zárták a tizenhat kilométeres kirándulást.

A LevenDunáról korábban itt és itt írtunk. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email