22_03_29_erdmost_nincskep

Sportoltak a Szociális Gondozó Központ munkatársai

22_03_29_erdmost_nincskep

Sportoltak a Szociális Gondozó Központ munkatársai

A Szociális Gondozó Központ munkatársai számára szerveztek sportnapot csütörtökön az Érdi Városligetben. A rendezvény azt a célt szolgálta, hogy levezessék a járvány ideje alatt felgyülemlett pszichés terhet a dolgozók és kikapcsolódhassanak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A sportnap elsődleges célja az volt, hogy kicsit kikapcsolódjanak a munkatársak és kilépjenek abból a tevékenységből, amit a járvány időszakában fokozott terhelés alatt végeztek. A sporteseményen köröket kellet gyűjteni, de azt hogy, hogyan az, a résztvevőkön múlt. „Lehet sétálni, futni, vagy bármilyen sporteszközt igénybe venni, egyetlenegy kritérium van: valamilyen sportteljesítmény álljon a körök gyűjtése mögött.” Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-helyettese,elmondta, ez volt az első ilyen sportrendezvényük, és minden nehézségével és minden örömével együtt jól érezték magukat a szervezők és a résztvevők. A sportnap négy órán keresztül zajlott és az ott töltött idő alatt folyamatosan valamilyen sporttevékenységet végeztek a munkatársak.

„Mindannyiunkra nagyon rá fért már ez a program, nagyon sok nehézség és feszültség áll mögöttünk. Azért, töltjük együtt most ezt az időt, hogy egy új lappal tudjuk indítani az elkövetkezendő időszakot.” Hozzátette azt is, hogy rengeteget dolgoztak a kollégák a járvány ideje alatt, olyan tevékenységet is végeztek, amelyek nem tartoztak a szoros követelmények közé, és nagyon sok pszichés teher rakódott rájuk eközben, hiszen megváltozott körülmények között dolgoztak. Nem csak az ellátásra szorulók voltak nehéz helyzetben, hanem ők maguk is veszélynek tették ki magukat azzal, hogy ezt a munkát végezték. „Ezért is fontos volt, hogy építő módon vezessük le mindazt a lelki terhet, ami mindannyiunk életének része volt az elmúlt időszakban.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email