A szervezők kérik, hogy a látogatók szedőedényt és létrát hozzanak magukkal, illetve lehetőség szerint pontos összeggel, vagy apróval készüljenek a fizetéskor.
(Szedés közben természetesen enni is lehet.)
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
A szervezők kérik, hogy a látogatók szedőedényt és létrát hozzanak magukkal, illetve lehetőség szerint pontos összeggel, vagy apróval készüljenek a fizetéskor.
(Szedés közben természetesen enni is lehet.)
A II. helyen végzett az érdi U18-as hokicsapat, a bajnok a székelyföldi kihívó lett.
Az alapítvány nem csak teret ad az alkotásnak, de össze is köti a város művészeit, íróit.
Bajnoki mérkőzés, majd közönségi korizás is vár minket szombaton a Jégcsarnokban.
Kong a vészharang a Duna-part felett is, meg kell találni a módját annak, hogy az aszály ne végezzen nagyobb pusztítást.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.