22_03_29_erdmost_nincskep

Ők az év gyógypedagógusai!

22_03_29_erdmost_nincskep

Ők az év gyógypedagógusai!

Június 6-án átadta az Év Gyógypedagógusa díjakat a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, amely azzal a céllal hívta életre a díjat, hogy a gyógypedagógusok segítségét meghálálják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület alapítója az Érd FM 101.3-nak elmondta, a díjra két hónapon keresztül javasolhattak jelölteket a szülők és az ország számos pontjáról érkeztek javaslatok Győrtől Pécsen keresztül Miskolcig.

Hozzátette, jelölni bárkit lehetett, függetlenül attól, valamely intézménynél, vagy magánjelleggel látja el feladatait. Kitért arra is, a díj létrehozásakor felkeresték az egyik bankot, amely melléjük állt, így az első három helyezett az oklevél mellé pénzjutalmat is kapott.

„Szívünk szerint mindenki megérdemelte volna a díjat”

– emelte ki Zádori Henrietta.

Az Év Gyógypedagógusa 2021-ben a győri Bozsaky Ágnes lett, aki 100 ezer forintos jutalomban részesült, a második helyezett budakalászi Siposné Balogh Anna 50 ezer forintot, a harmadik helyen végző budapesti Dévai Zita pedig 25 ezer forintot vihetett hazai elismerése mellett.

A teljes díjátadó itt nézhető vissza:

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email