22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Csulák Lia két nap alatt minden éremből szerzett egyet

22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Csulák Lia két nap alatt minden éremből szerzett egyet

Az első napon szerzett arany- és ezüstérem után 400 gyorson bronzérmes lett a kaposvári ifjúsági országos bajnokság második napján az Érdi Vízisport Kft. 2005-ös születésű tehetsége, Csulák Lia. Mellette Ángyán Máté és Őri Rebeka is B-döntőzött 200 vegyesen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, Csulák Lia 800 méter gyorson esélyeshez méltóan lett országos bajnok az ifi ob nyitónapján, amely mellett 200 pillangón másodikként érte a falat.

Az ob második napján Csulák 400 gyorson folytatta remeklését, hiszen az előfutamból harmadik helyen jutott döntőbe, ahol bár több mint egy másodpercet javított eddigi rekordján, de nem tudta megelőzni a szegedi Fábián Bettinát és a gyulai Veres Laurát, így bronzérmet szerzett.

Csulákon kívül Tohl Patrik bár nem jutott döntőbe, 400 gyorson így is több mint 2 másodpercet faragott egyéni csúcsán és végzett a 11. helyen.

200 vegyesen a 2005-ös Ángyán Máté is 7 tizedet javított a decemberi – ugyancsak Kaposváron úszott – rekordján, végül a B-döntőben másodikként érte a falat.

A nőknél Őri Rebeka is B-döntőzhetett, s a társakhoz hasonlóan 2 másodpercet javított 2019-es csúcsán, mellyel 6. helyen zárta a B-döntőt.

Az Érdi Vízisport Kft. 4×200-as fiú gyorsváltója 8. helyen végzett.

Az ifjúsági országos bajnokságot ide kattintva élőben közvetítik, az ob részletes programja ide kattintva érhető el, míg a részletes eredmények ide kattintva tekinthetőek meg!

Az Érdi Vízisport Kft. eredményei az Országos Ifjúsági Úszó Bajnokság 2. napján, Kaposvár, Csík Ferenc Versenyuszoda, 06.02-05.
400 m gyors:
3. Csulák Lia – 4:20,57
400 m gyors: 11. Tohl Patrik – 4:04,69; 22. Pigler Attila – 4:08,86; 29. Tohl Dániel – 4:12,13
200 m vegyes: B-döntőben 2. Ángyán Máté – 2:09,93; 22. Jankó Donát – 2:13,75
200 m vegyes: B-döntőben 6. Őri Rebeka – 2:23,67; 32. Csulák Lia – 2:29,36
4×200 m fiú gyorsváltó: 8. Érdi Vízisport Kft. (Tohl Patrik, Ángyán Máté, Tohl Dániel, Pigler Attila) – 7:54,00

Az Érdi Vízisport Kft. indulói
Ángyán Máté (2005): 
200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 50 m hát, 100 m pillangó
Csulák Lia (2005): 200 m pillangó, 800 m gyors, 400 m gyors, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m gyors, 1500 m gyors
Jankó Donát (2003): 100 m mell, 200 m vegyes, 200 m mell, 50 m mell
Jánosi István Márk (2005): 50 m gyors, 100 m hát, 100 m gyors, 50 m hát
Kovács Karolina (2004): 50 m gyors, 100 m hát, 50 m hát
Őri Rebeka (2004): 100 m hát, 200 m vegyes, 200 m hát, 50 m hát, 100 m pillangó
Pigler Attila (2003): 1500 m gyors, 400 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Tohl Dániel (2005): 1500 m gyors, 400 m gyors, 100 m gyors, 200 m hát, 200 m gyors, 800 m gyors
Tohl Patrik (2004): 200 m pillangó, 400 m gyors, 100 m gyors, 100 m pillangó
Érdi Vízisport Kft.: 4×200 m fiú gyorsváltó, 4×100 m fiú vegyesváltó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email