22_03_29_erdmost_nincskep

A serdülőknél is hatásos a Moderna

22_03_29_erdmost_nincskep

A serdülőknél is hatásos a Moderna

Százszázalékos hatékonysággal akadályozta meg a koronavírus-fertőzést a 12 és 17 év közötti serdülők esetében a Moderna által kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina - jelentette be keddi közleményében Stéphane Bancel, az amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Biztatónak tartjuk, hogy az mRNA-1273 (a Moderna vakcinája) nagyon hatékonyan megakadályozta a Covid-19 fertőzést a serdülőknél” – fogalmazott a vállalat első embere. Bancel azt is bejelentette, hogy a mostani eredményeket június elejéig beterjesztik az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletének (FDA), és engedélyt kérnek az oltás alkalmazására a fiatal korosztály körében.
    
A Moderna 3732 12 és 17 év közötti fiatalt vont be a vizsgálatokba. A beoltott serdülők egyikénél sem tapasztaltak Covid-19 fertőzést, és nem merültek fel jelentős biztonsági aggályok sem. A gyógyszergyár tájékoztatása szerint az oltás két héttel az első dózis beadása után 93, a második dózis után pedig 100 százalékos hatékonyságúnak bizonyult.

A Moderna bejelentése előtt két héttel engedélyezték a Pfizer vakcinájának alkalmazását a 12 és 15 év közötti gyermekek számára. Szakértők szerint az FDA várhatóan engedélyezni fogja a Moderna-oltás alkalmazását is ebben a korosztályban. A jóváhagyási folyamat akár egy hónapot is igénybe vehet, de így is elegendő idejük lesz a diákoknak ahhoz, hogy beoltassák magukat az őszi iskolakezdés előtt.
    

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email