22_03_29_erdmost_nincskep

“A nyúl nem játékszer”

22_03_29_erdmost_nincskep

“A nyúl nem játékszer”

Időről-időre visszatérő probléma, hogy húsvétkor gyakran ajándékozunk élő állatot, pedig sokkal jobban meg kellene fontolnunk, hiszen kis kedvenceinket akár évekig gondozni kell, amihez már sok esetnek nincs kapacitása az embereknek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az Érd FM 101.3- Bundáskenyér című műsorában hangsúlyozta, nagyon át kell gondolni, veszünk-e élő állatot. A szóvivő szerint bár túlzóan hangozhat, az élő állat vásárlása hasonlít a gyermekvállaláshoz, hiszen az állat igényeit is figyelembe kell vennünk, azt évekig gondoznunk kell.

Ehhez – különösen a nyúltartáshoz – tippeket is adnak az állatkert honlapján, de segítséget is nyújtanak azoknak, akik nem tudnának 10 évig gondoskodni az állatról. Mint mondta, a felelős állattartást végig felelősen kell végrehajtani, mert “a nyúl nem játékszer.”

Hanga Zoltán arról is beszélt, az Állatkert is külön programokat hirdetett, így például nyuszi örökbefogadási akciót, vagy húsvéti képeslap küldő szolgálatot is szerveztek, míg az elmúlt években húsvéti nyuszisimogatót tartottak, de erre a pandémia miatt idén nincs lehetőségük.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email