22_03_29_erdmost_nincskep

Szakmány Tamás Százhalombatta díszpolgára

22_03_29_erdmost_nincskep

Szakmány Tamás Százhalombatta díszpolgára

Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere közösségi oldalán tette közzé az idei városi kitüntetettek névsorát. Reményei szerint az év második felében már megtarthatják a városi rendezvényeiket, ahol személyesen, méltó ünnepséggel köszönthetik az idei és a tavalyi év díjazottjait.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Hagyományaink szerint március 15-én a régmúlt dicsősége mellett 1991. óta nem felejtjük el a jelenkor hőstetteit sem. Ilyenkor mondunk köszönetet azoknak a százhalombattai embereknek, akik egy kimagasló cselekedettel és/vagy egy életen át tartó kiváló teljesítménnyel példaértékű munkássággal szolgálták városunk dicsőségét. Így fonódik egybe mindig erősebben a múlt és a jelen, és építik folyamatosan a boldog és szabadságon nyugvó közös jövőnket.”- olvasható a szomszéd település polgármesterének Facebook bejegyzésében.

Mint írja, március 15-e jó alkalom arra, hogy újra egyesüljön a nemzet és a most kitüntetettek az egyetemes közösségért dolgoznak sikeresen az élet különböző területein! 

Vezér Mihály a képviselő-testület véleményét kikérve hozta meg döntését. Idén – a járvány okozta bizonytalan helyzet miatt – az október 23-án esedékes Pro Urbe díjról is most döntött. Reményeik szerint – ha a vírushelyzet engedi – az év második felében már megtarthatják a városi rendezvényeiket, ahol személyesen, méltó ünnepséggel köszönthetik az idei és a tavalyi év díjazottjait.

Százhalombatta Város Díszpolgára címet Szakmány Tamás orvosprofesszor kapta a koronavírus-járvány idején tanúsított tudományos és gyógyító munkája elismeréseként.

 

 

Százhalombatta Pro Urbe díját Dr. Berzéki Ferenc, a Százhalom Egészségügyi Központ Főigazgatója kapta városunk egészségügyi ellátásának folyamatos, magas szintű biztosításáért.

 

 

A Környezetvédelmi Díjat Horváth Péter a Dunamenti Erőmű Zrt. vezérigazgatója kapta a városért tett kiemelkedő munkája elismeréseként.

 

 

Az Egészségünkért Díjat Erben Attiláné, a Százhalom Egészségügyi Központ főnővére kapta az egészségügyben végzett kimagasló teljesítménye elismerésére.

 

 

 A Testnevelési és Sport díjat Katona István, a Százhalombattai Városi Utánpótlásért Közhasznú Egyesület, a VUK SE elnöke kapta a város sportéletében, a több száz gyermek sportolásában végzett kimagasló színvonalú teljesítménye elismeréseként.

 

 

 A Gyermekekért Díjat Bálint Judit, a Szivárvány Óvoda óvodapedagógusa kapta. Bálint Judit az idei évben nyugdíjba vonul, így ezen esemény, valamint a városban évtizedek óta folytatott oktató, nevelő munkájának elismeréséért kapta meg a díjat.

 

 

A Szociális Munkáért Díjat Till Erika, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ vezetője kapta áldozatos munkája elismeréseként.

 

 

A Közrend, Közbiztonsági Díjat a Képviselő-testület javaslatára Nogula Tamás rendőr alezredes kapta városunk közbiztonsága érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.

 

 

 A Köztisztviselői Díjat Kecskés Zsolt, a Polgármesteri Hivatal védelmi referense kapta munkássága elismeréseként.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email