22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is legyen Szikra Tábor!

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is legyen Szikra Tábor!

A Szikra Tehetséggondozó Egyesület 2021-ben is szeretné megrendezni a Szikra Tábort. Míg tavaly 40, idén már 60 fiatal táboroztatását tűzte célul az egyesület. Zádori Henriettával az egyesület alapítójával az ÉrdFm 101.3 Bundáskenyér című műsorában beszélgettek munkatársaink.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

2020-ban is egy nagy összefogásnak köszönhetően valósulhatott meg a Szikra Tábor az autista gyermekek számára, és 2021-ben is szeretnék megrendezni. Idén jóval korábban fognak hozzá a szervezéshez és több fiatal számára szeretnék biztosítani ezt a lehetőséget.

Tavaly 40, idén 60 fő a cél. Ehhez azonban nem kevés pénzre, az előzetes számítások szerint 1.800000 Ft-ra volna szükség. Ez ugyanis egy autizmus specifikus tábor, ahol öt gyerek mellé egy gyógypedagógust és négy segítőt kell biztosítani. Minden segítség jól jön, aki csak keveset tud adni, annak is nagyon örülnek.  Aki segíteni szeretne, hogy létrejöhessen az idei táboroztatás, az itt teheti meg.

A felajánlás mellett egyébként segítőket, önkénteseket is nagy szeretettel várnak. Zádori Henrietta arról is beszámolt, hogy a tábrornak már Szikra nagykövetei is vannak,  például újságírók, énekesek, , akik már eddig is rengeteget segítettek.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email