Az ÉrdFM101,3 Bundáskenyér című műsorában a táborfigyelő portál ügyvezetője, Tóth Béla beszélt arról, mi várható az idei nyáron a gyermektáboroztatási szektorban.
Az ügyvezető elmondta: abban bíznak, hogy az idei nyáron ugyanolyan normális vakációt tudnak biztosítani a gyerekeknek, mint 2019-ben. A táborszervezők hasonlóképp gondolkodnak: közel kétszáz táborturnus érhető el a honlapjukon, ami abszolút rekord, február elején ilyen sok tábort még nem hirdettek meg az elmúlt több mint tíz évben.
A portál felmérése szerint a táborszervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerekeket biztonságban érezzék a szülők. A táborvezetők 77 százaléka tervezi beoltatni magát, és a táborban dolgozó felnőttek kétharmada is így nyilatkozott. A gyermekek mindennapi lázmérését is meg tudják majd oldani. Amit így, előre gondolkodva megtehetnek azért, hogy a szülők bizalommal tudjanak tábort foglalni a gyermeküknek, azt meg is teszik – hansúlyozta.
Tóth Béla beszélt arról is, hogy 2020-ban a táborszervezők 70 százaléka nagy veszteségeket ért el, jóval kisebb árbevételt tudtak realizálni, mint tavalyelőtt. Ennek egyik oka a volt, hogy kevés volt a rendelkezésre álló idő, hiszen a nyári szünet előtt egy hónappal született meg a táborokat érintő kormányzati döntés. Így volt, aki neki se látott a szervezésnek, mások kevesebb turnust indítottak, kevesebb résztvevővel.
A felmérés szerint a táboroztatók 42 százaléka nem tervez áremelést, közel harmaduk pedig csupán10 százalék alatti drágulással számol.