Több hiányzója is akadt a VMG-nek a bajnoki mérkőzésen, s ez meg is látszott a budapestieknél rövidebb cserepadon. A játék képén azonban nem érződött, már az első negyed végére nyolcpontos előnyt kovácsolt össze Valaczkay Gábor játékos-edző gárdája (22:14) . A második negyedre összekapta magát az ELTE BEAC és nem csupán felzárkózott, de fórba is került. 32:31-es vendégvezetésről folytatódott a csata a nagyszünetet követően, de a várakozásokkal ellentétben ezúttal is a házigazda akarta érvényesült. A harmadik negyedben visszavette a vezetést a VMG, a negyedikre pedig már 55:45-ös érdi előnnyel fordultak a csapatok. Az utolsó felvonást is megnyerték Kerényi Gergőék, ezzel pedig magabiztosan behúzták a bajnokit, itthon tartva a győzelemért járó pontokat.
Férfi kosárlabda NB II Közép B csoport:
VMG DSE – ELTE BEAC 71:58 (22:14, 9:18, 24:13, 16:13)
A VMG pontszerzői: Valaczkay 26/12, Morauvszki 11/3, Miháczi 11, Kerényi 9/9, Naser 6, Takács 5, Cseresznyés 2
A fordulót követően az érdi klub a tizenhat csapatos tabella tizedik helyén áll tizennyolc szerzett ponttal, hat siker mellett hat fiaskóval. A VMG DSE az NB II tizenötödik játéknapján a Honvéd-Ludovikát fogadja vasárnap 17 órai kezdéssel.