Csőzik László polgármester Facebook oldalán közölte: az ÁSZ 1-től 5-ig terjedő skálán osztályozta az egyes önkormányzatokat, ahol az 1-es jelenti a legmagasabb, az 5-ös pedig a legkisebb korrupciós kockázatot. Érd 5-öst kapott, vagyis az önkormányzat és a polgármesteri hivatal sikeresen leszámolt a korrupciós kockázattal.
„Egyszóval a választási kampányban vállalt korrupciómentesség maximálisan érvényesül.” – húzta alá a városvezető.
„A vizsgálat a 2020-as évre vonatkozott, s benne 132 önkormányzatot és hivatalt értékeltek: megyei önkormányzatokat, megyei jogú városokat, a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat is. Az átlageredmény 4,2 volt, vagyis Érd jóval átlagon felül teljesít. Pedig mondanom sem kell, hogy egyetlen állami hatóság sem szokta dicsérni az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, ha nem nagyon muszáj. Elgondolkodtató az a tény is, hogy a néhány 1-es osztályzat zömét fideszes vezetésű testületek kapták.”