22_03_29_erdmost_nincskep

Február 28-ig kell leadni a tavalyi fogási naplót

22_03_29_erdmost_nincskep

Február 28-ig kell leadni a tavalyi fogási naplót

Legkésőbb február 28-ig le kell adnia a 2020-as fogási naplót az Érd és Környéke Horgászegyesület tagjainak. Ezután tudják csak kiváltani az idei évre érvényes horgászengedélyüket – mondta el az Érd Médiacentrum megkeresésére Berényi Andrásné, az egyesület elnöke.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Január 31-ig, azaz most vasárnapig még horgászhatnak a 2020-as engedéllyel az Érd és Környéke Horgászegyesület tagjai, azonban a tavalyi kapási naplót legkésőbb február 28-ig le kell adniuk.

Mint Berényi Andrásné, az Érd és Környéke Horgászegyesület elnöke elmondta, a járványhelyzet miatt idén a szokásos közgyűlésüket sem tudták hagyományos módon megtartani, de az idei tervekről értesítették a tagokat, akiket arra kértek, válaszoljanak rá. Eddig pedig már közel száz visszajelzés érkezett az 1100 tagtól.

„Remélhetőleg júniusban meg fogjuk tudni tartani horgászversenyünket és akkor közgyűlést is tartunk” – számolt be róla Berényi Andrásné.

Az egyesület elnöke elmondta azt is, terveik szerint a hagyományos eseményeiket idén is megrendezik. Például 2021-ben is lesz rajzpályázat a gyermekeknek a Víz világnapja alkalmából.

„Pályáztunk az Iparfejlesztési Közalapítvány „Tisztítsuk meg az országot!” programjára, ahol valószínűleg nyertünk is. Természetesen a Duna-part, a Beliczay-sziget lesz az a terület, amit nekünk kell megtisztítanunk” – mondta.

Az egyesület májusban a gyermekeknek is rendezne egy horgászversenyt, ezt pedig egy felnőtteknek szóló követné tavasz végén, nyár elején. Augusztusban ezúttal is részt vennének az országos halfőző versenyen is, ahol két éve harmadikak lettek az érdiek, de természetesen nem marad el a másfél évtizedes múltra visszatekintő karácsonyi halászléfőzés sem.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email