Ma még lehet szavazni

Január 3-án éjfélig még várják a szavazatot a Pest Megye Szépe választás döntősei. Idén ismét van érdi lány is a versenyzők között. Böhm Alexandra vezeti eddig a közönségszavazást, akire szavazni a Pest Megye Szépe Facebook-oldalán lehet.

Alexandra az ELTE német-történelem tanárszakán tanul, szabadidejében szeret nagyokat kirándulni, illetve ha lehetősége van rá, utazni, idegen országokat, kultúrákat megismerni. A 24 éves lány születése óta Érden él, itt járt iskolába előbb az Érdligetibe (akkor még Széchenyi István Általános Iskola), majd a Gárdonyiba.

 

A verseny kapcsán Alexandra így nyilatkozott: „Édesanyám gyerekkorom óta arra biztat, hogy mindig legyenek céljaim, legyek becsületes és kitartó. Így idén új kihívásként jelentkeztem a Pest Megye Szépe versenyre. Szeretném a tanárok felé támasztott sztereotípiákat megcáfolni és bebizonyítani, hogy attól, hogy egy nő hivatást választ magának, még az élet más területein is kiteljesedhet. Jelenleg a közönségszavazáson az első helyen állok, de nagyon fontos lenne számomra, hogy az érdi lakosok is támogassanak egy szavazattal és egy megosztással!”

Böhm Alexandra vezeti eddig a közönségszavazást, de az, hogy kinek a fejére kerül majd 2021-ben a szépségverseny vándorkoronája, csak március 20-án fog kiderülni.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör