„Valahányszor egy ember kiáll egy ötletért, vagy cselekszik mások sorsának javítása érdekében, vagy az asztalra csap az igazságszolgáltatás ellen, apró hullámot küld ki, és az millió különböző energiaponton keresztezi egymást és teremt újat. Ezek a hullámok olyan áramlatot hozhatnak létre, amely végigsöpörhet az elnyomás és az ellenállás leghatalmasabb falain” – ez a Robert F. Kennedy idézet lehetne a jelmondata a BÉKE Központ Egyesület megalapítóinak is. Az Érd FM 101.3 Köztünk marad című magazinjában beszélgettünk közülük Orosz Bernadettel és Pintér Marianna Mankával.

Mi az egyesület célja?

O.B.: A társadalom figyelmének a felkeltése és a tudatosságnövelés. A családon belüli, a párkapcsolati, a gyermekek elleni, a munkahelyen és az iskolában történő erőszak megelőzése társadalmi összefogással, megfelelő jogszabályok megalkotásának elősegítésével, eredményes jogalkalmazással. Valamint az erőszakmentes konfliktusmegoldásról, kommunikációról szóló oktatással, kampánnyal. Az erőszakot elszenvedett embereknek akarunk segíteni, nemcsak a nőknek és a gyermekeknek, hanem a férfiaknak is. Mindenkinek, aki hozzánk fordul.

Ez szép és jó, de miért a civileknek, jelen esetben éppen a túlélőknek kell kiállniuk a sorstársaikért, a bántalmazottakért?

Azt, hogy azok a jogalkotók, akik valóban tehetnének valamit, azok miért nem eszközölnek ki érdemben megfelelő intézkedéseket, miért nem dolgoznak ki egy irányelvet, ha már nem ratifikálták az Isztambuli Egyezményt, azt nem tudom. De eközben hetente meghal egy nő, havonta egy gyermek. És ez még csak a regisztrált esetek számát mutatja, a valós statisztikai adatokat nem ismerjük.

Azt, hogy a rendszer valóban nem működik, azt pont a ti történetek mutatja a legplasztikusabban. Mankát a rendszer lökte vissza a nevelőszüleitől a bántalmazó apjához annak idején. Bernadett, téged előbb bíróság elé vittek azért, mert a bántalmazód személyiségi jogi pert indított, de a te bántalmazásoddal kapcsolatban még nem kezdődtek el a tárgyalások.

Hát, igen. Szerintem az én ügyem azért húzódik el ennyire, mert három esetet kell kivizsgálnia a nyomozóhatóságnak. Közben persze jogvédők és civilek próbáltak tenni ezellen. Reméljük, hogy sikerül majd olyan változást eszközölnünk társadalmi összefogással, ami megkönnyíti más bántalmazott esetében az igazságszolgáltatást.

Úgy tudom, hogy azért akadnak jó példák is. Füreden, illetve ma Pesten jártál tárgyalni a rendőrséggel?

A füredi rendőrkapitányságon a problémára nagyon érzékeny emberek dolgoznak, és amikor észlelték, hogy nem a rendszer ellen küzdök, hanem a jószándék vezérel, nyitottak lettek az együttműködésre. Szeretnénk ezt továbbvinni országos szinten, ezért most az Országos Rendőr-főkapitányságon jártunk tárgyalni az egyesület tagjaival. 

Manka gyerekként élte át a bántalmazást. A gyerekeknek hogyan tudtok segíteni?

Aki külső szemlélő, az el sem tudja képzelni, hogy mi történik a falak között, ez okozza a legtöbb esetben az áldozathibáztatást. Ha észre is veszi, nem tudja, hogy mit tehetne ellene. Ezért a prevencióra kell helyezni a hangsúlyt, amit már érdemes lenne óvodáskorban elkezdeni. Tankönyvekből ezt a jelenséget nem lehet elsajátítani. 

P.M.: Fontos lenne hogy a gyerekekben tudatosítani kell, mi az ami természetes és mi az, ami nem. Azaz mi számít bántalmazásnak és mik az ő jogaik. És az is fontos lenne, hogy tudják, kihez fordulhatnak bizalommal. Fel kell készíteni a pedagógusokat, a gyermekekkel foglalkozókat is, hogy észrevegyék a jeleket és tudjanak ezekkel mit kezdeni, tudjanak segítséget adni nekik. Mert ha a gyerek nem kap segítséget, akkor azzal erősítjük a benne már nagy valószínűséggel amúgy is kialakult tévhitet, hogy ez miatta van, ő tehet róla. Pedig a gyerek sosem tehet semmiről. De sajnos olyan világban élünk, ahol teljesen elfogadott egy jól irányzott atyai pofon, ahol mondjuk a fal adja a másikat. Azt kellene megértetni, hogy ez így nincs rendjén.

Hát, ez hosszú küzdelem lesz.

Az biztos.

De nem adjátok fel?

Dehogyis, csak most kezdjük.

O.B.: Én még annyit üzennék azoknak, akiket nem érdekel az empátia, az emberség vagy az emberi élet, hogy az erőszak anyagi kárt is okoz. Az EU 27 tagországában, Nagy-Britannia nélkül, éves szinten több mint 200 milliárd euro kárt okoz a nők elleni erőszak és ugyanennyit körülbelül a gyermekek elleni is. A kár az áldozatoknak és a tagországoknak keletkezik közösen. Ezt maga az EU mérte fel. A legtöbb tagország kész lépéseket tenni ezellen, de vannak tagországok, amelyek ezt elutasították. Erre mondta Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke, hogy agy nélkül is tudni kell, hogy csökkenteni kell az erőszakot. Ez a hat tagország közben mégis meggátolja a csökkentést, méghozzá azzal, hogy nem ratifikálják az Isztambuli Egyezményt, nem hajlandóak elismerni a nők elleni erőszakot a partriarchális társadalomban.

Köztük van Magyarország is.

Így van, sajnos.

Sok kitartást kívánok a munkátokhoz és hogy többet tudjatok elérni, mint amit eddig a politikusaink tettek.

Az biztos, hogy ők is kellenek hozzá. Remélem, nyitottak lesznek velünk együtt dolgozni ezért.