22_03_29_erdmost_nincskep

Sokan és sokfélék vagyunk

22_03_29_erdmost_nincskep

Sokan és sokfélék vagyunk

400 évvel ezelőtt települtek le Érden és környékén a rácok. Erre emlékeztek vasárnap Óvárosban, összekötve ezt a rácok védőszentjének számító Szent Mihály ünnepével és azzal, hogy a Janka utcából régi rác és német sírok kerültek át a Szent Mihály templom kertjébe.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mojzer György plébános ünnepi szentmiséje után került sor az áthozott sírok megszentelésére, majd Romics Imre professzor is beszédet mondott, aki azt hangsúlyozta, Érd (is) multikulturális város, és tisztelni kell az itt letelepült rácok, németek, zsidók, törökök és egyéb nemzetiségek hagyományait is. Külön kiemelte dr. Szilágyi József tököli helytörténész munkásságát, aki többek közt az érdi rácok történelmét is felkutatta és megírta már könyvében.

A professzor, a helytörténész és nem utolsó sorban a jubileumi eseményt is szervező Érdi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat összefogásának köszönhetően kaptak új, végső nyughelyet a Szent Mihály templom kertjében azok a rácok és németek, akiknek a sírjait a leszármozottaik már nem gondozták a Janka utcában. 

Weszelovits Ágnes, az Érdi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kérdésünkre kifejtette, hogy nemcsak a sírok átszállításában, de a jubileumi ünnepség megszervezésekor is hatalmas összefogással találkozott, amiért nagyon hálás az ercsi Jorgovani és a tököli egyházi kórusnak, akik felléptek a rendezvényen. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email