22_03_29_erdmost_nincskep

Gyermekbántalmazás, az irodalom tükrében

22_03_29_erdmost_nincskep

Gyermekbántalmazás, az irodalom tükrében

Mi a közös Móricz Árvácskájában és Dickens Oliver Twistjében? Az, hogy mindkettő egy-egy súlyosan bántalmazott gyermek sorsát mutatja be. Ezek és hasonló művek érzékenyítik a pedagógusokat, és bátorítást, vigaszt nyújthatnak a gyerekeknek - tudhattuk meg Fazekas István drámaíró előadásából.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A gyermekvédelem képviselőinek – többek közt a szociális területen dolgozók, védőnők, rendőrök – részvételével rendszeresen tartanak jelzőrendszeri értekezletet. Szeptember 22-én az Érdi Rendőrkapitányságon tartottak egy rendhagyó találkozót: a kiskorú gyermek veszélyeztetésének témakörét különleges szemszögből, irodalmi alkotásokon át vizsgálták.

Szatmáriné Berczi Dolóresz, a rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója tudósítónknak elmondta, az időpont aktualitását az adta, hogy most ünnepeltük a gyermekek világnapját, illetve a dráma napját. „Különböző prevenciós programjaink során tapasztaltuk, hogy meséken, történeteken keresztül mennyire lehet hatni a közönségre. Óvodásokkal a Piroska és a farkast véve alapul játszottuk el a gyerekekre leselkedő veszélyes helyzeteket. Az időseknek A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesén keresztül érzékeltettük a vagyon elleni bűncselekmények különböző fajtáit, a kényszerítést, a kifosztást, a lopást, a csalást. Most szakembereknek rendeztünk egy ilyen alkalmat, ők a hallottakat a saját gyakorlatukban kamatoztathatják – tette hozzá Szatmáriné Berczi Dolóresz.  

A rendezvény előadója Fazekas István egyetemi tanár, Váci Mihály- és Jókai-díjas költő, író, műfordító, drámaíró, a Stádium folyóirat főszerkesztője volt, aki jogi és teológiai végzettséggel rendelkezik, évekig volt büntetőjogász. Úgy látja: amikor a gyermekek bántalmazása az irodalmi művekben megjelenik, az konkrét tapasztalatokon alapul. „Sőt, voltaképp az irodalmi művek hívják fel a figyelmet a kiskorúak veszélyeztetésének problémájára, illetve a szabályozás hiányosságaira. Gondoljuk csak Dickens műveire, melyekben perifériára szorult gyerekeket használnak bűncselekmények elkövetésére. Vagy gondoljunk Móricz Árvácskájára. Fontos tudni azt is, hogy a kiskorúak bántalmazása koronként más-más megítélés alá esett. A Szentírástól a modern drámákig irodalmi művek sokasága foglalkozik direkten vagy érintőlegesen a kiskorúakkal kapcsolatos bűncselekmények problémáival” – jegyezte meg Fazekas István.

„A mai pszichológiai kutatások azt fogalmazzák meg tudományosan, amit az írók korábban már megírtak. Például azt, hogyan lehet felismerni, hogy egy gyermeket lelkileg, érzelmileg sanyargatnak. Ha ilyen könyveket adunk a pedagógusok kezébe, az segíti őket a felismerésben. A gyermekbántalmazás nehezen észrevehető, hiszen mire a gyermek iskolába kerül, olyan magatartást vesz fel, ami elfedi az abúzust, mégis, esetenként előjönnek ennek jelei. A pedagógusnak pedig illik felismernie. A gyermekbántalmazás témáját is érintő könyveket egyébként gyermekek kezébe is adhatjuk, hiszen ezek egyfajta viselkedési, megküzdési mintát, bátorítást is nyújthatnak – gondoljunk például Dickens David Copperfieldjére” – zárta szavait a szakember, aki előadásában kitért arra is, koronként hogy változott a kiskorúak bántalmazásának megítélése, egészen a rómaiaktól a XX. század második feléig.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email