22_03_29_erdmost_nincskep

Diósdon már nem hajthatnak át a kamionok

22_03_29_erdmost_nincskep

Diósdon már nem hajthatnak át a kamionok

Megszűnik az átmenő kamionforgalom Diósd teljes területén, így csökkentve a város környezeti és zajterhelését – számolt be róla közösségi oldalán Spéth Géza, a település polgármestere.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint a városvezető írta, megkapta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának, dr. Mosóczi Lászlónak a levelét, aki arról értesítette, hogy a januárban megkezdett tárgyalások eredményeként a 7-es számú főút diósdi szakaszán bevezetik a 12 tonna feletti gépjárművekre vonatkozó korlátozást.

Spéth Géza egyeztetett az Érdi Rendőrkapitányság vezetőjével is, aki ígéretet tett rá, hogy fokozottan ellenőrzik a korlátozás betartását. Kitért rá, a kamionosok kitiltása megkönnyíti a helyi lakosok életét, hiszen a kamionok így nem rongálják az utakat, emellett a város környezeti- és zajterhelése is csökken.

Spéth emlékeztetett, az M0-ás építkezése is a vége felé közelít, azonban a jövőben is lehetnek olyan forgalmi akadályok, melyeket a kamionok Diósdon keresztül kerülnének ki, de ez mostantól nem lehetséges.

Azt ITM-től kapott közlemény kitér arra is, hogy a 7-es számú főút diósdi szakaszán bevezetett 12 tonna feletti gépjárművekre szóló korlátozás értelmében az M0 autóúton előjelzésre kerül, hogy Diósd irányában, tranzit forgalom céljából nem hajthatnak le ezek a gépjárművek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email