22_03_29_erdmost_nincskep

Ki korán kel, keszegre lel

22_03_29_erdmost_nincskep

Ki korán kel, keszegre lel

Ha vasárnap van, akkor lehet sokáig durmolni. Legalábbis azoknak, akik nem akarnak egy pecabotot a vízbe lógatva, a parton ülni és figyelni, merül-e az úszó, még akkor is, ha az hosszú órákon keresztül meg sem moccan.Vasárnap reggel huszonkét 4-14 év közötti gyermek vetemedett arra, hogy ezt tegye.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd és Környéke Horgászegyesület most először rendezte meg kifejezetten gyermekeknek horgászversenyét a tárnoki halastónál, ahol már vasárnap reggel 7-kor összegyűltek a kicsik és nagyok, persze szüleik kíséretében. A versenyzők meghallgatták a szabályokat, elfoglalták a helyüket a tó körül, a csontik felkerültek a horogra, és a 8 órakor megszólaló dudaszóra megkezdődött a verseny.

Az indulók között volt, aki most fogott életében először horgászbotot a kezébe, és volt olyan tapasztalt versenyző is a most harmadik osztályos Bence személyében, aki már második versenyén vett részt. Amikor odamegyek hozzá, épp a 22. halát fogja ki és teszi a vödörbe, ami tele van snecikkel (vagy hivatalos nevén: küsszel) és keszeggel. Édesapja, Károly elmesélte, hogy a kisfiút már egyéves kora óta viszi magával a horgászatokra, amiket eleinte a hordozóból figyelt. Négyévesen aztán már ö maga is horgászbotot ragadott, és azóta megállíthatatlan, ha a halakról van szó. Itt, a tárnoki tónál is sorra fogja egymás után a halakat. Mint mondja, szereti őket fárasztani és kifogni őket. A kisebbeket aztán visszadobják, a nagyobbakat pedig hazaviszik magukkal. De ha épp nem akad semmi sem a horgára, akkor is szeret a természetben, a vízparton üldögélni, mert van ez is olyan jó, sőt, még jobb, mint hogy a kütyüket nyomkodja otthon. Édesanyja, Viki is azt meséli, örül, hogy kisfiának ez az egyik hobbija, mert közben a friss levegőn lehet, kikapcsolódhat, pihenhet egyet, és szép élményeket szerezhet a természetben. „Ha épp nem fog semmit sem, akkor is volt, hogy látott teknősöket, vízisiklót. Így tudja igazán megismerni és megszeretni a természetet.”

Berényi Andrásné, az Érd és Környéke Horgászegyesület elnöke épp ezt fogalmazta meg a verseny fő céljaként. „Nem az számít, hogy ki mennyi és mekkora halat fog, hanem, hogy ezzel is elrángassák a kicsiket és nagyokat a képernyők elől, és közelebb hozzák őket a természethez.”

Aztán 11 órakor újra megszólal a duda, jön a jól megérdemelt ebéd minden versenyzőnek és persze az eredményhirdetés is. A legjobbak átvehetik a kupákat és az értékes nyereményeket. Bence két kupát is kap, hiszen ő fogta ki a legnagyobb halat és a második legtöbbet is. Azok pedig, akik most csak tapasztalattal, nem pedig halakkal vagy kupákkal lettek gazdagabbak, azoknak sem kellett lógatniuk az orrukat. Egyrészt az egyik lehető legjobb módon töltötték a vasárnap délelőttjüket a természet lágy ölén. Másrészt a legtöbben új barátokra és hobbira leltek itt. Harmadrészt mindannyian kaptak oklevelet és ajándékokat a szervezőktől. Végül pedig, mert az egyesület tervezi, hogy hagyomány lesz a gyermekversenyből, amit ezután minden gyermeknapon meg fognak rendezni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email