22_03_29_erdmost_nincskep

Tánccal kezdődik az új évad

22_03_29_erdmost_nincskep

Tánccal kezdődik az új évad

Még lehet jelentkezni a JP Dance Company táncóráira és a Musical Akadémia JP komplexebb képzésére is. Sőt, a társulat szeptember 20-án, vasárnap délutántól egészen estig tartó évadnyitó műsorral, zenés és táncos fellépésekkel várja a közönséget az érdi főtéren.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A JP Dance Company alapítója és vezetője, Papp János elmondta, hogy az 5-19 év közötti gyerekek és fiatalok jelentkezését várják a Szepes Gyula Művelődési Központban kedden és csütörtökön délután megtartott óráikra. Az egyesület nem versenycentrikus képzést folytat, de rengeteg fellépési lehetőséget biztosít a kicsiknek és nagyoknak, hogy megmutathassák, milyen ügyesen mozognak akár a színpadi-, a jazz- és a showtánc, akár ezek kombinációjának világában. 

Szeptember 20-án, vasárnap 15-18 óra között az érdi főtéren szeretnék megörvendeztetni a szülőket és mindenkit, legyen az kicsi vagy nagy, gyermek vagy felnőtt, aki a táncot szereti. A JP Dance Company növendékei korcsoportonként fognak fellépni, lesznek meglepetés vendégeik, bevonják majd a táncba a szülőket is, és persze a Musical Akadémia JP növendékei, valamint vezetőjük is énekelni fog.

A Musical Akadémia képzéseire szeptember 23-án 16:30-tól lehet jelentkezni a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban. Itt a táncoktatáson (klasszikus balett és musical tánc) túl beszédtechnikát, színészmesterség és énekórákat is tartanak az 5-18 éves gyerekeknek, fiataloknak szerdán és szombatonként. Papp János az Érd FM 101.3-on elárulta, hogy a színészmesterség képzést tartó tanár már készül egy színdarabbal, amit az év végére be tudnak majd tanulni a növendékek.  

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email