Szombaton az egész család visszacsöppenhet az őskorba Battán

Szombaton az egész család visszacsöppenhet az őskorba Battán

Őskori családi napot tartanak szombaton 10 órától a Régészeti Parkban Százhalombattán, ahol még kőkori egytálételeket is kóstolhatunk. A maszkot ne felejtsük otthon!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A programok sorát egy izgalmas nyomozás nyitja, amelyben egy tarisznya őskori tulajdonosát kell megkeresni, emellett lehet kézműveskedni, és őskori technikával készíteni ékszereket, bronzkori mintás zsákokat, amiket haza is lehet vinni, sőt, a látogatók megismerhetik az őskori ruházatot, illetve ételeket is, például a lepényt vagy egy kőkori egytálételt. A járványhelyzet miatt ez az idei első családi nap a parkban; várnak minél többeket, de legfeljebb 100 embert fogadhatnak – tudta meg Németh Gabriella régésztől az Érd FM 101.3.


További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email