22_03_29_erdmost_nincskep

Nincs is, meg van is

22_03_29_erdmost_nincskep

Nincs is, meg van is

Elnézést, merre van a Bem tér? És a Fő tér? Nincs az az érdi, aki ne tudná útbaigazítani az érdeklődőt. Pedig a korrekt válasz ez volna: sajnos, ilyen nevű terek nincsenek Érden. Ha olvasóink tudják, hogyan ragadt rá az Iparos út e részére a Bem tér elnevezés, írják meg nekünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A főtérről régóta tudom, hogy nincsen, mármint van, persze, de hivatalosan nem így hívják. Amikor egy szűk évtizede átadták, le szerettem volna fotózni az új utcanévtáblát, de nem találtam, pedig vagy háromszor körbejártam a teret. Mint kiderült, az önkormányzat előtti terület továbbra is Alsó utca maradt, csak épp térré alakították, és elzárták a gépkocsiforgalom elől. Az újonnan létrehozott, a Budai úttal párhuzamosan futó sétánynak viszont már adtak nevet, hiszen – mint egy 2012-es előterjesztés tartalmazza – „az utca nevét közterületként való lejegyzését követően egy éven belül meg kell állapítani, ezért időszerű, hogy a városközpont közösségi tere jelentőségéhez méltó elnevezést kapjon”.

A Batthyány Fülöp sétány és a Múzeum sétány merült fel, mint lehetséges névváltozat, és végül a Múzeum sétányra esett a választás. Sétány ide, Alsó utca oda, a szökőkutas, füves placcot kezdetek óta főtérként említi mindenki, írásban pedig nagy kezdőbetűvel, Fő térként vagy Főtérként szerepel – holott valójában ez nem hivatalos közterületnév. Hogy miért nem kapta meg dokumentáltan is a Fő tér, esetleg a Batthyány tér nevet? Azért, mert akkor a Polgármesteri Hivatal címét is meg kellene változtatni – ami több költséggel, bosszúsággal, tortúrával járna, mint amennyi haszonnal. Így marad most már szokásjog alapján Fő tér, illetve Főtér a főtér. Úgyis érti mindenki, nem igaz?

A Bem tér már más tészta. Bem köz van csak, a Teleki iskolánál, és az párhuzamosan fut a Törökbálinti úttal. A Google térkép Bem térként jelöli az óvoda előtti kis parkolót, de az ingatlannyilvántartásban ilyen elnevezésű tér nincs. Hogy hogyan, mikor ragadt rá az Iparos út e részére, illetve a környező területre a Bem tér elnevezés? Ha olvasóink tudják, írják meg nekünk!

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email