22_03_29_erdmost_nincskep

Ide szervez bringatúrákat az Érd Körbe Egyesület

22_03_29_erdmost_nincskep

Ide szervez bringatúrákat az Érd Körbe Egyesület

A tervek szerint július 11. és augusztus 22. között öt biciklitúrát is szervez az Érd Körbe Egyesület. Az eseményeken résztvevők a Váli-völgyben, egy Duna-menti körön, etyeki és csepeli túrán is részt vehetnek, de nem marad el az éjszakai városkerülés sem.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A koronavírus-járvány miatt idén tavasszal hosszú idő után nem tartották meg az Érd Körbe városkerülő kerékpáros túrát, az egyesület azonban nem marad események nélkül, hiszen szinte hétről hétre szervez kisebb létszámú túrákat a környéken.

Németh Zsolt tervezete szerint idén nyáron öt túrát is tartana az Érd Körbe Egyesület, az elsőre július 11-én kerülhet sor, amikor a résztvevők a Váli-völgyben tesznek egy nagyobb kört. Egy héttel később, július 18-án tartanák meg az éjszakai városkerülő túrát, az Érd Körbe Nightot. Augusztus elsején pedig egy Százhalombattát és Tökölt érintő Duna-menti kört tehetnek meg a résztvevők.

Az idei negyedik kerékpáros eseményt augusztus 8-án tartják, amikor már negyedszer kalauzolják el a résztvevőket az etyeki kutyamenhelyre, míg nyár végén, augusztus 22-én a tervek szerint a Csepel Autógyártmány Múzeumba látogathat el a biciklis tömeg.

Az Érd Körbe Egyesület tervezett nyári programjai
július 11.:
Váli-völgy kör
július 18.: Két keréken az érdi éjszakában (Érd Körbe Night)
augusztus 1.: Duna-menti kör
augusztus 8.: Túra az etyeki kutyamenhelyre
augusztus 22.: Bringával a Csepel Autógyártmány Múzeumba

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email