22_03_29_erdmost_nincskep

Érd nem mondhat le az aszfaltozásról

22_03_29_erdmost_nincskep

Érd nem mondhat le az aszfaltozásról

A kormány a gépjárműadó elvételével és a szolidaritási hozzájárulás kiterjesztésével éppen annak az 1 milliárd forintnak a felét veszi el Érd költségvetéséből, amely felett szabadon rendelkezhetne a város. Ennek ellenére még idén elkezdik az aszfaltozást – mondta el az Érd FM 101.3-nak Csőzik László

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A polgármester sajtótájékoztatót tartott szerdán a Parlament előtt azokkal a város- és szakszervezeti vezetőkkel együtt, akiket hiába hívott meg az ellenzék az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésére, a kormánypárti többség ugyanis leszavazta, hogy elmondhassák véleményüket a jövő évre javasolt büdzséről.

Csőzik László hangsúlyozta, hogy bár Érd a legdinamikusabban növekvő város, ami a lakosság számát illeti, és mára az ország 11. legnépesebb városává vált, de éppen azok az intézményrendszer-bővítések és fejlesztések hiúsulhatnak meg a kormány által kirótt elvonások miatt, amelyeket a megnövekedett lélekszám követelne meg a várostól.

A kormány teljes egészében elvette ugyanis a várostól a gépjárműadót, és jövőre is el fogja venni, ami 240 millió forinttal rövidíti meg Érd költségvetését. Emellett immáron Érdnek is fizetnie kell az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást, amit korábban csak a jelentős helyi iparűzési adóval rendelkező településeknek (például Százhalombattának, Budaörsnek) kellett. Ez még körülbelül 150 millió forintot vesz el a városkasszából. Összesen tehát csaknem félmilliárd forinttal csapolják meg ezek az elvonások Érd költségvetését. És ez az összeg éppen a fele annak az 1 milliárdnak, ami a város számára szabadon felhasználható.

Az érdi ellenzéki politikusok nyilatkozataikban többször érveltek már azzal, hogy van elég pénz a város kasszájában, vagy legalábbis volt, amikor ők azt tavaly átadták az új vezetésnek, hiszen 51 milliárd forintnak elégnek kell lennie. Csakhogy ez az 51 milliárd forint nem áll a városvezetés rendelkezésére, mert 1 milliárd forint híján kötött, hogy mire kell költeniük: 36 milliárd forintot a Modern Városok Program fejlesztéseire, 14 milliárdot pedig a város működésére. Az 51 milliárd forintból mindösszesen „1 milliárd forint az, ami a város saját bevételéből: a helyi iparűzési adóból, építményadóból származó pénz, és ez az, amiből tudunk olyan szolgáltatásokat adni, mint a sporttámogatások, a kulturális élet támogatása, az állatmenhely működtetése, a járda- és útépítések, aszfaltozások. Ezt veszi el tőlünk a kormány. Pont azt, amitől igazán szerethetővé, támogathatóvá válna egy önkormányzat, hogy szépíti, csinosítja, fejleszti a várost” — mondta a polgármester.

Hamarosan elválik, mekkora célzott működési támogatást ad a kormány Érdnek most, hogy már ellenzéki városvezetése van – mondta Csőzik László. „Ez a város a rendszerváltás óta folyamatosan működési hiányt produkált. Érd bevételei soha nem fedezték a kiadásokat”, magyarázta a polgármester. „Az elmúlt években minden évben körülbelül 1 milliárd forintos célzott működési támogatásra szorult Érd. A nagy kérdés, hogy amikor ellenzéki szövetség jelöltje veszi át a polgármesteri stafétabotot, akkor a kormány hogyan fog dönteni. Ha 1 milliárd forint alatt valósul meg a támogatás, akkor nagyon nehéz helyzetben leszünk.”

Mindennek ellenére a polgármester ígéri, akármilyen nehéz helyzetbe kerül is most Érd, az aszfaltozási programról nem mondanak le, és el fogják kezdeni, az eredeti elképzelések szerint, még idén nyáron, hiszen tisztában vannak ennek szükségességével. „Elemi erejű az igény és óriási a problémahalmaz, amit a murvás, burkolatlan utak tömege okoz. Ezek különben a 400 km-es úthálózatunkból körülbelül 300 km-t jelentenek. Bár ilyen költségvetési kondíciók mellett nem lesz könnyű, de ezen változtatni kell, össze kell spórolni ezt a pénzt.”


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email