A megszokott rendbe ezúttal a szokástól kissé eltérő elemet is beiktattak: nyitányként nem csak a bemutatkozó szerző mondott verset, hanem egy bájosan bátor óvodás kislány is, akit nem azért szólítottak a publikum elé, mert egy gyerek szerepeltetése mindig hatásos, hanem mert élő bizonyítékául szolgált annak, mennyire találnak célba ezek a verses dalok. Onódi Judit ugyanis énekelhető gyerekversekkel lépett ki a nagymamai hétköznapokból, amikor az unokájának megírt, felolvasott elénekelt strófákat összegyűjtötte, szám szerint tizenhármat, s kötetbe rendezve kiadta azokat Táncoló címmel. A szerző egyébként nem is verses, hanem inkább daloskönyvnek – minden rigmus mellett ott a kotta is – nevezi a könyvecskét, olyannak, amelyben a picik „egyedül csak a képeket tudják nézegetni, interaktív felnőtt segítségre van szükségük, akik a verseket elolvassák vagy eléneklik, és látványos mozdulatokkal életre keltik a figurákat”.
Onódi Judit a zenéhez kórusénekléssel – a diósdi Gellért Kórus tagja – szorosan kötődőként tudja, mennyire fontosak a gyermekek számára a könnyedén, szinte észrevétlenül megjegyezhető és énekelhető dallamok, amelyek a képpel kapcsolódva szinte pillanatok alatt elültetik a kis fejekbe a verssorokat is, amiben fontos szerep jut a közkedvelt ugrálós vagy tapsolós elemeknek. Hogy mennyire kívánják ezek a versek a zenét, azt a Szigeti Eszter és Varga Zoltán által előadott, az énekesnő által megzenésített Altató című vers is meggyőzően bizonyította.
Nagymamaként a klasszikus gyerekdalokkal és mondókákkal kezdte Onódi Judit, a folyamatba bevonva az unokát is – együtt mutogatták el a történteket, de „hamarosan rá kellett ébrednem, hogy a mai vizuális korban így már nem mindig közvetíthetők a régi dalok. A csigát például meg kellett ijeszteni azzal, hogy ég a háza ahhoz, hogy előbújjon, a szegény katicabogárról már nem is beszélve! Melyik szülő mutogatja el szívesen, hogy kerék alá és kútba teszik a kedves kis katicát, majd agyonlövik a törökök!”
Született hát új csigás és katicás dalocska, ezek lettek aztán a Táncoló első darabjai, amibe persze korunkat idéző sorok is kerültek már, például ilyen: „Mit hallok? Mit hallok? Zenél a telefon / Ismerős a dallama, apa keres mobilon”.
Ha már az első unoka egy könyvet ihletett, akkor ez a másodiknak is dukál, de mivel dalos versek már voltak, ezúttal mesekönyv kerekedett ki a nagyi tolla alól, a Tündér Blanka című kötet, amit így ajánl az olvasók figyelmébe a szerző:
„A két kislány egyszer csak helyet cserélt! A városi gyerkőc Tündérország sziklahasadékában lapult kecses szárnyacskákkal a hátán, a tündér csemete pedig egy városi gyerekszoba ágya alatt találta magát csinos tüllszoknyában. Hogy ebből mi lesz? Minden kiderül a könyv csodás fejezeteiben! A mesékhez feladatok kapcsolódnak, melyek tovább foglalkoztatják a gyerekek fantáziáját.”
Az IRKA költői estjeihez hozzátartozik a beszélgetés a szerzővel, ami Somfai Istvánnak, a Poly–Art Alapítvány kuratóriumi elnökének a tisztje immár hagyományosan. A diskurzusban elhangzottakat természetesen az IRKA-tagok – Daróci Lajosné, Hangyássy János, Szabó I. Valéria, Tarnócziné Barabás Irén, Varga Katalin és Somfai István – felolvasásai támasztják alá példákkal, ezúttal a fiókból válogatva, azaz Onódi Judit felnőtteknek szánt, még nem publikált verseiből szemezgetve. Mindeközben azt is megtudtuk a szerzőről, hogy Diósdon született, s ott is él, hogy „civilben” külkereskedelmi területen dolgozik, ami segítette abban, hogy utazási vágyait megvalósítsa, bár családostól is gyakran kerekednek fel, hiszen a síelés a közös hobbi. Az IRKA körhöz mintegy másfél éve csatlakozott, akkor verseivel hívta fel magára a figyelmet, de újabban a próza felé fordult, szinte teljesen készen van egy új mesekönyv, de a közeli tervei között szerepel egy krimi szerű keretbe foglalt rendhagyó útikönyv Peruról.
Az estre elkísérték a szerzőt a Gellért Kórus tagjai is, s ha már itt voltak, énekeltek is – Stiblo Anna vezényletével – az est zárásaként.
