22_03_29_erdmost_nincskep

Minőségi ellátást nyújtó, nyitott intézmény épül

22_03_29_erdmost_nincskep

Minőségi ellátást nyújtó, nyitott intézmény épül

A téli hónapokban is folyik a munka a Topoly utcában, aKomplex Szociális és Gyermekjóléti Intézmény új épülete elérte a harmincszázalékos készültséget. Az új épület új funkciókat is nyújt majd, nem csupán az idősek, hanem a családok, sőt, a látogatók számára is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Komplex Szociális és Gyermekjóléti Intézmény nettó hárommilliárd forintos forrásból, részben uniós finanszírozással (VEKOP-6.3.3-16-2017-00001), részben a Modern Városok program keretéből épül a Topoly, Tállya és Tarcal utcák által határolt területen. Az előkészítő, tervező munkát még az előző városvezetés bonyolította le; a munkálatok tavaly júniusban kezdődtek, tereprendezéssel, bontással.

Az első ütemben egy 3,5 ezer négyzetméteres új szárny épül; a kertszinten kap majd helyet a családok átmeneti otthona, illetve a konyha, felette, három szinten pedig az idősotthon, valamint az irodák. Minden szinten kialakítanak közösségi tereket is. A második ütemben, miután a lakók átköltöztek az építkezés ideje alatt is működő idősotthonból, a Topoly utcai, közel százéves, rossz állapotban lévő ingatlant is felújítják, és egybenyitják a két szárnyat. A komplexum teljes egésze akadálymentesített lesz; teher-, valamint étellift és két személyfelvonó üzemel majd benne, kívül parkolót, udvart, játszóteret, kerti tárolót alakítanak ki. A telek mintegy 6,7 ezer négyzetméteres, ebből a felújítással és bővítéssel érintett terület 4,5 ezer négyzetméter.

Csőzik László polgármesterrel és a munkálatokat végző F-Építő Generál Zrt. munkatársával múlt héten bejártuk az épülő létesítményt, amely most körülbelül 30 százalékos készültségi fokú.

– Végigjárva a szinteket, azt hihetnénk, egy épülő négycsillagos szállodában vagyunk; nagyon jó a rálátás a papi földekre, a záportározóra. Komoly, komplex rendezés valósul meg ezen a teraszos fekvésű területen. A beruházást rendben lebonyolítjuk, és reményeink szerint pont határidőre, 2021 derekára átadjuk az épületet. A projekt előkészítése során felmerült számos olyan probléma, amelyet most kell majd elhárítani – például nem terveztek be fürdetőágyat, amely óhatatlanul szükséges az időskorúak ellátásához, és a családok átmeneti otthonánál négy lakóegységet úgy terveztek meg, hogy nem volt bennük vizesblokk. Ez ugyan az előírásoknak megfelel, mégis nehezíti a mindennapi életet, ezért azon leszünk, hogy a vizesblokkokat kialakítsuk. Fentiek mellett legalább három ponton előfordultak nem várt jelenségek. Az új szárnynál a talaj teherbíró képessége nem volt megfelelő – a kivitelezés előtt készített talajmechanikai szakvélemény dacára –, így mintegy negyven centiméter mélyen talajcserét kellett végezni még tavaly nyáron, ami 27 millió forintos nettó költségnövekedést eredményezett, és három héttel késleltette az építkezést.

Akadályozta a kivitelezést az is, hogy a régi épülethez tartozott egy, a földben elhelyezett fűtőtartály, amelynek a létezésével senki nem számolt; eltávolításához be kellett szerezni a szükséges környezetvédelmi engedélyeket, és a talajt is cserélni kellett – mindez nettó hatmillió forint pluszköltséggel járt. A régi idősotthon közműellátását is meg kellett bolygatni. Ez ismét némi késlekedéssel és plusz kétmillió forintos költséggel járt. Ami még probléma, hogy elődeink egységes használatbavételt irányoztak elő a komplex létesítményre, holott először az új építésű szárnyat kell átadni, hogy oda beköltözhessenek az idősek és a családok átmeneti otthona, ezt követheti majd a felújított régi épületre vonatkozó használatba vételi engedély kiadása. Az építési engedélyezésben tehát ezt módosítani kell. Ezek különösebb gondot nem jelentenek, de sajnálatos, hogy úgy indult a beruházás, hogy a tartalékkeret egyharmadát el kellett költeni e problémák megoldására. A jó hír az, hogy a hárommilliárd forintos keretösszegbe várhatóan belefér majd a teljes projekt, ráemelést nem kell kérnünk. Ahogy a szemlén is meggyőződhettünk róla, az F-Építő jól teljesít, az ütemezés is rendben halad, így épp határidőre elkészül az intézmény – mondta Csőzik László, aki kitért arra is, hogy a berendezésre is nagy figyelmet kell fordítaniuk, hiszen a támogatási szerződésbe a korábbi projektirányítók olyan eszközöket is felvettek, amelyek nem a tervezett ellátásokhoz szükségesek. A polgármester utalt arra is: az eddiginél mintegy 30 százalékkal több ügyfelet látnak majd el a komplex intézményben, mint jelenleg.

– A következő nagy kihívás a dolgozók bérrendezése lesz; ezt az uniós átlaghoz kell közelítenünk. Nagyon keveset keresnek az itt dolgozók, ahhoz képest, hogy milyen munkát végeznek – hangsúlyozta a városvezető. Arra a kérdésre, hogy a környező utcák közlekedését illetően lesznek-­e változások, Csőzik László elmondta, még nem készült felmérés a forgalom növekedésével kapcsolatban; ezt folyamatosan vizsgálják majd.

– Minőségi ugrás lesz ez a beruházás a városrész életében, előnyére válik majd a környéknek – zárta szavait.

Nemcsak a környék, hanem a bentlakók életében is minőségi lesz a változás. Gecse-Simon Orsolyával, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-­helyettesével arról beszélgettünk, milyen szolgáltatásokat nyújtanak majd az új komplexumban.

– A családok átmeneti otthona negyven lakó befogadására lesz majd alkalmas. Az idősotthonban a tervek szerint száz szépkorút fogadunk, ezen felül a legfelső emeleten emelt szintű, térítési díjas ellátást nyújtunk majd, ahol igény szerint akár saját apartmanjuk lehet a beköltözőknek. Demens ügyfeleinkre is nagy figyelmet fordítunk majd, de nem különítjük el őket. Szeretnénk minél szélesebb körű szolgálatatást nyújtani: az étkező, illetve a közösségi terek mellett kialakítunk fitnesztermet, vízszobát, infokommunikációs részt is. Minőségi életet kívánunk nyújtani az időseknek, az egészségmegőrzésre is fókuszálva. Az akadálymentesítés során odafigyelünk nemcsak a nehezen mozgó, hanem a rosszul látó, halló, demens, illetve egyéb időskori betegségekben szenvedőkre is. Nyitott intézményt szeretnénk létrehozni, lehetőség szerint olyan büfével és konyhával, amit nemcsak az itt lakók vehetnek igénybe, hanem bárki, akár a szomszédos iskola gyermekei is – hangsúlyozta a szakmai vezető, akitől megtudtuk azt is, a főbb ellátási formák elkülönülnek majd az intézményen belül, de lesz kapcsolat a részlegek közt, amennyire ezt a szakmai, jogszabályi keretek lehetővé teszik és indokolják.

Gecse­-Simon Orsolyát arról is kérdeztük, hogy az otthon hatvan lakójának életét mennyire befolyásolja az építkezés. Mint mondta, türelemmel, megértéssel viselik a kellemetlenségeket, illetve azt, hogy a kertet csak korlátozottan használhatják. Egy lakó, aki már több mint egy évtizede él itt, alig várja már, hogy elkészüljön az új otthon.

– Bár mostanában sokat betegeskedem, nagyon szeretném megérni, hogy átköltözhessek az új épületbe – mondta.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email