22_03_29_erdmost_nincskep

Fejlődnek a diósdi iskolák

22_03_29_erdmost_nincskep

Fejlődnek a diósdi iskolák

Folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések a köznevelési intézményekben, a budapesti agglomerációhoz tartozó, Pest megyei településeken működő 16 iskola fejlesztésére mintegy 60 milliárd forintot fordítanak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Erről a köznevelésért felelős államtitkár beszélt újságíróknak azt követően, hogy a beruházásokkal kapcsolatos egyeztetésre hívta az érintett települések polgármestereit szerdán.
Maruzsa Zoltán azzal indokolta a beruházások szükségességét, hogy a lakosságszám Pest megyében jelentősen nő, csakúgy, mint a tanulók létszáma és ezzel az oktatási infrastruktúra területén is lépést kell tartani.

A 16 intézményből négy esetében teljesen új iskolát építenek, míg 12 iskolánál jelentős kapacitásbővítést valósítanak meg. Az intézmények a XXI. századnak megfelelő iskolák lesznek, ahol tornateremre van szükség, ott azt építenek, és technikai felszereléssel, például digitális táblákkal is ellátják azokat – sorolta az államtitkár.

Szólt arról is, hogy a kormány 2014-ben országosan egy olyan köznevelési infrastruktúra-fejlesztést indított el, amelyhez összesen 158 projekt tartozott eddig, ehhez jön ez a további 16 iskolafejlesztés. Ezen költségvetési forrásból megvalósuló beruházások mellett a Modern városok programban körülbelül tucatnyi beruházás zajlik a megyei jogú városokban is 50 milliárd forintos nagyságrendben. Mindemellett uniós költségvetési forrásból összességében 126 milliárd forintot használnak fel ilyen célra kifejezetten a konvergencia-régiókban, tehát Pest megyében erre nincs lehetőség – indokolta az államtitkár, hogy a mostani fejlesztések miért fókuszálnak az agglomerációra.

A Pest megyei beruházásokkal kapcsolatban elmondta: azok mintegy 14 ezer tanulót érintenek. A négy új iskola 80 tantermet, a 12 intézménybővítés pedig további 136 termet jelent.

Ismertette: sikeres előkészületeken vannak túl, a tervek szerint nyárig a megvalósíthatósági tanulmányok elkészülhetnek, és ezt követően kiírhatják a beruházásokra a közbeszerzést. Az államtitkár előrevetítette: 2021-ben megkezdődhetnek az építkezések, az iskolákat pedig 2023-ban adhatják át.

Spéth Géza, Diósd polgármestere (Diósdiak a Városért Egyesület) is arról beszélt, hogy intenzíven fejlődik a település, és az ott élőknek is érdeke, hogy helyben tudjanak a gyermekeiknek színvonalas oktatást kapni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email