22_03_29_erdmost_nincskep

Női röplabda: sima Delta-siker az új év első meccsén

22_03_29_erdmost_nincskep

Női röplabda: sima Delta-siker az új év első meccsén

Hazai pályán háromszettes győzelmet aratott a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjának ötödik köréből elhalasztott bajnokin a Delta RSE Érd a sereghajtó Közgáz SC junior együttese ellen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legutóbbi két mérkőzésén a tabella első két helyén álló ellenféltől, a második Veszprémi Egyetemi SC-től és az éllovas MTK-tól szenvedett vereséget a sérülésektől sújtott Delta RSE Érd.

Azonban a 2020-as év első bajnokiján a papírformának megfelelő teljesítményt nyújtottak a sereghajtó Közgáz SC junior ellen a tabellán negyedik érdiek.

Dömötör-Mátrai Beáta lányai kiválóan kezdték a találkozót, hiszen az első felvonást mindössze tizenkilenc perc alatt nyerték meg 25:12-re. Ezt követően a második szett még rövidebb ideig tartott, a hazaiaknak tizenhét perc is elegendő volt, hogy 25:10-re behúzzák a felvonást.

A harmadik játszma valamelyest szorosabban alakult, ám a játékrész hajráját jobban bírták Tombor Szonjáék, akik huszonhat perc alatt nyerték meg 25:20-ra ezt a szettet, így 3:0-s győzelmet arattak.

A Delta RSE Érd tizenegy mérkőzés után hét győzelemmel és négy vereséggel a tabella negyedik helyét foglalja el. Az érdiek legközelebb január 26-án lépnek pályára, amikor a Széchenyi Győrt fogadják a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Női röplabda NB II, Nyugat A-csoport, 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Delta RSE Érd–Közgáz SC junior 3:0 (12, 10, 20)
Delta RSE Érd: Tombor Sz., Hainzmann, Tankó, Juhász L., Darvas, Flach, Jakab B., Tóth L., Veress, Csörgi. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email