22_03_29_erdmost_nincskep

Ellenzéki polgármesterek léptek szövetségre

22_03_29_erdmost_nincskep

Ellenzéki polgármesterek léptek szövetségre

Érd is részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetségének tisztújítása utáni első ülésén, ami után a tíz ellenzéki polgármester – köztük Csőzik László – szövetséget kötött. Mint mondta, az együttműködés lehetőségét keresik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd a negyedik ciklusát kezdi a Megyei Jogú Városok Szövetségében, melynek 2006 óta tagja a város. A tisztújítást követően nemrég tartotta első ülését a szövetség, ahol konszenzussal fogadtak el minden egyes személyi javaslatot – tudtuk meg Csőzik László polgármestertől. Mint lapunknak beszámolt róla, a szövetség elnökének ismét Kaposvár polgármesterét, Szita Károlyt választották meg, Érd pedig bekerült a VEKOP-program bizottságába. Így tehát Érd felügyeli a Közép-Magyarországra kiterjedő Uniós programot a következő ciklusban, de emellett bekerült a város a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsba is. 

– Az első ülésen teljes volt az összhang a kormánypárti és ellenzéki politikusok között, ami annak is köszönhető, hogy a 23 megyei jogú városból 10-ben ellenzéki polgármestert választottak maguknak az emberek, így kiegyenlítettek a viszonyok. Az ülésen egyeztetések folytak, a személyi javaslatok sorra átmentek – hangsúlyozta lapunknak Csőzik László. 

Az ellenzéki polgármesterek az ülést követően szövetséget kötöttek, melynek kapcsán Csőzik László elmondta, hogy az egyeztetés lehetőségeit keresik.

– Ha kell, fellépünk az olyan kormányzati intézkedések ellen, amiről úgy gondoljuk, hogy szembe megy az önkormányzatok autonómiájával, ami megkurtítja a bevételeiket, vagy azok felhasználási lehetőségeit korlátozza. A szövetségünk gyakorlatilag erre vonatkozik, a megyeszékhelyek mellett öt olyan város is csatlakozott, amelyik ugyan nem megyeszékhely, de nagy a lakosságszáma és el tudja látni a megyei funkciókat. A tíz polgármester közül heten függetlenek vagyunk, de van köztünk két Jobbikos és egy MSZP-s polgármester is – emelte ki.

Kérdésünkre, miszerint mi lesz a gyakorlati haszna az újonnan alakult szövetségnek, Csőzik László elmondta, hogy törekednek az együttműködésre a Megyei Jogú Városok szövetségének többi tagjával is, hiszen a 23 várost egyaránt érintik a kormány által hozott döntések. 

– Ez az a szövetség, ahol lobbitevékenységet lehet kifejteni a kormányzat felé, ez az érdekérvényesítés terepe. Nagyon örülök, hogy Érd felkerült a politikai térképre, hogy jegyzik ezt a várost, a közéleti szereplőket. Számunkra az a legfontosabb, hogy a fejlesztési pénzek továbbra is jöjjenek a városba, ha lehet, akkor bővüljenek, és ezekből a fejlesztési célokból a lehető legtöbbet az út- és járdaépítésre tudjunk fordítani, hiszen az érdiek elsősorban ezt várják el tőlünk. Ha a szövetség ebben tud segíteni, akkor mindenképpen jó – hangsúlyozta Csőzik László. Hozzátette: az ellenzéki polgármesterek szövetsége keményen ki fog állni az önkormányzatok érdekei mellett. 

A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége jövő augusztus végén Érden tartja sportnapját, ahol politikai megbeszélésekre is sor kerül majd.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email