22_03_29_erdmost_nincskep

Szennyező fény

22_03_29_erdmost_nincskep

Szennyező fény

A levegő, az élővizek szennyezésére mindenki képes rémisztő példákat sorolni, azt azonban már kevesebben tudják, hogy fénnyel is lehet károkat okozni, illetve a fényt fénnyel szennyezni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A fényszennyezés elleni küzdelem legismertebb hazai szószólója egy fizikus-csillagász egyetemi tanár, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke. Dr. Kolláth Zoltán a Magyar Földrajzi Múzeumban az Érdi Csillagászati Klub vendégeként tartott előadást a témáról.

A technikai fejlődéssel, az urbanizáció növekedésével jelentős mértékben megnőtt az éjszakai kivilágítás mértéke, vagyis a fényterhelés. A világítási igények növekedése és a szokások változása miatt a fényterhelés egyre nagyobb területen növekvő intenzitással van jelen, ráadásul nagy távolságra eljut, akár 100 kilométerről is érzékelhető lehet. Mindez a csillagos égbolt láthatóságának korlátozásán túl károsítja az élővilágot: tájékozódási és életritmusbéli zavarokat kelt, emellett az élettevékenység számos területén indít el helyrehozhatatlan változásokat az állatvilágban – hallottuk az előadásban.

A fényterhelés az emberi életminőséget, egészséget is károsíthatja, biológiai óránkat ugyanis a környezet természetes fényváltozásai szinkronizálják éves, havi és napi ciklusok szerint. Mindez évmilliók során alakult ki, 100-200 év alatt a drasztikus változásokhoz nem lehet hozzászokni. A lemenő Nap fénye vörösebb, alkonyatkor melegebb színű fény vesz körül bennünket, ezzel szemben a manapság alkalmazott világítások többnyire hideg fényűek, s ez késlelteti az egészségünk megőrzéséhez és a nyugodt pihenéshez szükséges melatonin hormon termelését.

Hazánkban A LED-es technológia fejlesztésének már korai szakaszában elkezdték a közvilágítás „korszerűsítését”, de ezeknek a fényeknek a jellemzői messze voltak az ideálistól – tudtuk meg a szakembertől. A mai lehetőségek már sokkal tágabb teret adnának a világítás szabályozásában, ám figyelem alig-alig jut erre. Ahogy az előadó fogalmazott, ezek az okos rendszerek már jóval többet tudnak, mint az alkalmazóik.
Pedig létezik törvényi szabályozás is a világítás tervezésérére, amihez a fényszennyezés fogalmát is meghatározta a jogalkotó: „olyan mesterséges zavaró fény, ami a horizont fölé vagy nem kizárólag a megvilágítandó felületre és annak irányába, illetve nem a megfelelő időszakban világít, ezzel káprázást, az égbolt mesterséges fénylését vagy káros élettani és környezeti hatást okoz, beleértve az élővilágra gyakorolt negatív hatásokat is.”

Van tehát megfelelő technológia, van szabályozás, vannak a figyelemért lobbizó szakemberek, mégis készülhetnek felvételek lakott településtől messze, az erdő közepén magányosan álló, éjszakánként fényesen kivilágított kápolnáról – hogy csak egyet említsünk az előadás során az értelmetlen fényszennyezésre mutatott példák közül.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email