Ezt, az Érd múltjában fehér foltnak számító – még az Érdi Krónika is csak második kiadásában ad egy rövid összefoglalót – területet dolgozta fel Pató Lajos alapos és kitartó kutatómunkával, s rendezte kötetté, aminek kiadására is kapott már ígéreteket.
– Honnan jött az ötlet, hogy földolgozza település sportjának történetét?
– Az Érdi Lapban annak idején volt egy Szurkoló hangja című rovahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, amiben összesen ötvenegy írásom jelent meg, elsősorban kézlabdáról és fociról. A Kertváros című magazinba is írtam cikkeket a sportról.
– Ez a vonzalom talán valamiféle sportolói múltból fakad?
– Lényegében mindig volt közöm a sporthoz valamilyen formában, hat-hétéves koromtól Ófaluban fociztam, meg a honvédségnél is sportoltam. De az élet változik, aztán eljön a pillanat, amikor az ember leáll minden olyan dologgal, ami addig kedves volt számára, fontosabbá válik a megélhetés, a család. De az érdeklődés megmaradt – legalább szurkolóként és krónikásként. Amikor az Érd Lap és vele a rovahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg megszűnt, akkor én még benne voltam az Érdi VSE vezetőségében. Novák Ferenc elnök kérdezte egyszer, hogy miért nem gyűjtöm össze Érd sporttörténeti dokumentumait, hiszen ezzel még soha senki nem foglalkozott. Sokszor mondogatta ezt a Feri, amíg végül ráálltam, hogy belevágok. Nyugdíjasként amúgy is le kell kötnie magát valamivel az embernek, nekem az az elvem, ha nem úgy kelsz fel, hogy megvan a napi célod, feladatod, akkor már megette a fene az egészet… Amikor szép az idő, az ember kimegy a kertbe, elkapirgál, de amikor nem, kell valami más. Így aztán elmentem az érdi könyvtárba megnézni, hogy egyáltalán milyen anyag található.
– Jól sejtem-e, hogy nem pusztán egy sportvezetői noszogatás sarkallta a munkára, lévén a Pató család egyike a legrégebbieknek Érden?
– Nagyanyám ősei az 1700-as években érkeztek ide Horvátországból, rácok voltak. Apámék Martonvásárból jöttek valamivel később. Adódik tehát, hogy mindig érdekelt Érd története, ahogy ez egy lokálpatriótához illik. Itt jártam elemi iskolába, gimnáziumba – az elsők között, amikor még Érdi Állami Gimnázium volt a neve –, a hetvenes években szintén itt dolgoztam népművelőként, egy évig kultúrház-igazgatóként is.
– Később aztán másmilyen irányt vett a pályája?
– Vállalkozó lettem, kereskedelemmel foglalkoztunk hasznosítva feleségem szakmáját, de előtt még dolgoztam a MESZÖV-nél (a fogyasztási szövetkezetek megyei irányító központja volt – a szerk.) mintegy átmenetként a kultúra és a vállalkozói szféra között, mivel az itteni feladataim még az előzőhöz kötődtek, hiszen szakmai anyagokat írtam, szerkesztettük a Szövetkezeti Élet című lapot, másnap pedig itthon szalámit szeleteltem a boltban. Nem volt könnyű feldolgozni ezt a váltást, de hát ma is sokan vannak olyanok, akik mást kénytelenek csinálni, mint amire készültek. Én akkor értettem meg ezt és nyugodtam meg egy kicsit, amikor egy napon megállt az üzlet előtt egy teherautó, aminek a sofőrje WC-papírt próbált eladni nekünk, s a névjegykártyáján a neve előtt megpillantottam két betűt: dr. Volt aztán egy másik kitérő is az életemben, egy évtizeden át utazási irodást üzemeltettem Budapesten, főleg európai buszos utakat szerveztünk. Ez a könyvírás talán kicsit visszatérés a kultúrához, amikor belekezdtem, az is munkált bennem, hogy jó lenne valami olyasmivel foglalkozni, amit szeretek.
– Ez az a pillanat, amikor visszatérhetünk oda, hogy ellátogatott a városi könyvtárba. Mit talált ott Érd sportjáról?
– Az 1950-es évek közepétől elég bőséges anyaggal rendelkeznek. És megvan nekik a valamikori tusculánumi szövetkezetnek a kiadványa 1930-tól egészen 1939 végéig, ami hivatalosan havilap volt, de elég rendszertelenül jelent meg, volt, amikor összecsaptak két hónapot. És persze nem a sport volt a fő témája, de azért az kiderült a cikkekből, hogy mennyire fontosnak tartották. A 30-as években például a legsikeresebb sportág a lövészet volt, országos versenyeket nyertek. Ebben persze szerepe volt a politikának, meg a trianoni békeszerződés tilalmainak, illetve azok kijátszásának. De volt teniszszakosztály, turistaszakosztály is, a labdarúgásról nem is beszélve. A Károlyi-féle parcellázások következtében növekedésnek indult és alakulóban lévő település jelentős területére hatással volt ez a szövetkezet, létezett ugyan több parcellázási iroda, de a tusculánumi intézte a Tusculanum, a Postás telep és az egész mai Parkváros ügyeit. Korántsem parcelláztak csak, hanem lényegében kezükbe vették az ideköltözők életének szervezését is valamilyen szinten, ha az akkori hangzatos ígéretet, „magyar Svájcot” nem is váltották valóra.
– A korábbi évtizedek adatait honnan sikerült előbányászni?
– Átnéztem a Nemzeti Sport című lapot 1920-tól kezdődően, először a Széchényi könyvtárban, aztán rájöttem, hogy létezik olyan online adatbázis, ahol mindez megtalálható, onnantól kezdve azt használtam. De sok hasznos információt nyertem a Dunántúli Sport című kiadványból is. A könyv alapkoncepciója a kronológia, azon belül sportágak szerint csoportosítottam, első helyen a labdarúgás áll, meg később az atlétika. De hangsúlyos a tömegsport is, amit én magam is fontosnak tartok.
– Ez utóbbi már a korai időkben is jelentős volt?
– Az 1921. évi LIII., testnevelési vagy leventetörvénynek is nevezett jogszabály kimondta: a testnevelés az állam feladata, s ennek megfeleljen létrehozta a leventeegyesületeket, s elrendelte, hogy az iskolát elhagyó ifjúság (pontosabban a nemzetnek minden férfi tagja) 21. életévének betöltéséig köteles részt venni az egyesület keretei között megszervezett foglalkozásokon. Magyarország ezzel az elsők közé tartozott, ahol törvény szabályozta a testnevelést, persze ez lényegében a burkolt katonai előképzést szolgálta, s alapja lett egy kiterjedt tömegsport-mozgalomnak, amit egyébként hasonlóan kiemelten kezeltek később, a kommunista időkben is. S el kell ismerni, ezt jól is csinálták, ezekre a különböző, felemenő rendszerű versenyekre biztosan sokan emlékeznek még.
– Mi az, amire azt mondhatjuk: ez a legkorábbi adat Érd sportéletéről?
– Az első híradást a Széchényi Könyvtárban találtam a Dunántúli Sport című kiadvány 1920 júliusi számában, amely arról szólt, hogy Baranyai Nándor főjegyző létrehozta az első sportegyesületet Érdi Sport Club néven, s mellette megalakított egy tömegsport-szervezetet, az Érdi Ifjúsági Testedző Egyesületet is 96 fővel, aminek Durkó Gábor szolgálaton kívüli százados lett a vezetője. Az első futballcsapat megalakítása is Baranyai nevéhez fűződik, amely gróf Károlyi Imre támogatását is élvezte, egyebek között 12 ezer koronáért vásárolt mezeket és más sportfelszerelést a csapatnak.
– Milyen eredményekkel hálálták meg ezt az első érdi focisták?
– A Közép Magyarország Pestvidéki Szövetség alsó osztályába már az első évben bevették a csapatot, de akkor még nem indultak el, de még a következő szezonban sem értek el komolyabb eredményt. Az viszont kiderült, hogy a bunda már akkor sem volt ismeretlen fogalom, híradások szólnak róla, hogy az érdi és a nagytétényi játékosok egy sörözés keretében megegyeztek, hogy az Érd lefekszik – ezt a kifejezést használták már akkor is – a Nagy Tétényi Iparos Kör csapatának, hogy Ercsi ne lehessen bajnok.
– A kötetben feldolgozott hetven év során milyen kimagasló eredményeket értek el az érdi sportolók?
– A legsikeresebbek talán a már említett lövészek voltak az 1930-as években. De meg kell említeni Gyurta Zsuzsa magasugrót, aki először ért el nemzetközi sikert 1965-ben. De nem lehet elmenni szó nélkül Marosffy Szabolcs asztaliteniszező teljesítménye mellett sem, noha a két legenda, Jónyer és Klampár mellett, a legmagasabb szinten nem igazán rúghatott labdába, édesapja viszont szintén jelentős szerepet töltött be Érd sportéletében pedagógusként. A 4-es iskola – ma Batthyány – igazgatójaként 1952-ben létrehozta a röplabdaszakosztályt, ami az 1960-as években az NB II-ig jutott, de szervezett repülőmodellező-klubot is, aminek tagjai szintén eredményesek voltak a versenyeken. Ha csak érintőlegesen is– hiszen sikereiket nem érdiként érték el – de szerepel a könyvben Majtényi Szabolcs sokszoros vitorlázó világbajnok és Egerszegi Krisztina is.
– A kéziratot lapozgatva számtalan történetet, apró részletet és persze adatok sokaságát találjuk. Mennyi idő kellett ezek összegyűjtéséhez, rendezéséhez?
– Három év alatt gyűjtöttem össze az adatokat és írtam meg a könyvet. Szinte naponta foglalkoztam vele, aztán volt, hogy elegem lett, és kihagytam egy hetet, majd folytattam. Most már azon gondolkodom, folytassam-e 1990-től, mondjuk 2015-ig? De ez már nehéz időszak, egyrészt mert gombamódra szaporodtak a sportágak, az egyesületek, szakosztályok, másrészt adat is sokkal bővebben áll rendelkezésre, amit föl kellene dolgozni. Számos különböző, tornával-tánccal foglalkozó csoport létezik, csak a labdarúgásban 12 utánpótláscsapat szerepel, és ott a birkózás, a röplabda, aztán újabban a jégkorong, az úszás. Na meg a kézilabda, csak erről és a fociról lehetne egy kötetet írni…
Az érdi foci születése
„Fejér vármegyében egymás után alakulnak a sportegyesületek. A háború előtt néhány diáksport egyesület működött, de ma már rendszeres egyesületi életről kapunk tudósítást a megye több községéből. Sárbogárdon működik a Turul Sportegyesület, amely főleg atlétikával foglalkozik, Cecén is alakult futballcsapat, Érden az Érdi Sport Club (ÉSC) működik.” (Dunántúli Sport, 1920. július)
*
„Gyönyörű pályához juttatta az Érdi SC-ét gróf Károlyi Imre bőkezűsége. Futball és atlétika egyaránt otthont talál ezen az új sporttelepen, amelynek Haám jószágigazgató az elnöke. Az Érdi Sport Club most játssza bemutató mérkőzéseit, amelynek során a BTC-vel július 17-én, július 24-én a BSE – vel fog mérkőzni.” (Nemzeti Sport, 1921. VII. 16.)
*
„Kitünő startot vett az Érdi SC fiatal csapata, amennyiben bemutató mérkőzései során a BTC old boy és ifjúsági kombinált csapatát 4:0 arányban legyőzte. A környékbeli csapatok felett is számos szép győzelmet aratott. A klub Károlyi Imre gróf pártfogása alatt működik. Az elnöke Haám jószágigazgató. Vasárnap a BSE játszik az érdi pályán.” (Nemzeti Sport, 1921. VII. 25.)
