22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: hajszálon múlt a siker

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: hajszálon múlt a siker

A zsinórban elért négy hazai siker után idegenben kétpontos, 90–88-as vereséget szenvedett a VMG DSE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rangadóra készült a tabellán negyedik helyezett VMG DSE, amely a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjának hatodik körében a 3–2-es mérleggel álló Monori SE-hez látogatott.

Az erőviszonyoknak megfelelő, kiélezett mérkőzést hozott a találkozó, hiszen az első negyedet ugyan 23–19-re megnyerték az érdiek, de a másodikat a hazaiak hozták öt ponttal (22–17).

A végig kiegyenlített találkozó harmadik negyedében Nyitrai Ákosék ugyan 13 ponttal is vezettek, ám a játékrész végére visszakapszkodott a Monor, amely kiválóan szórta a távoli dobásokat. Az utolsó felvonásban sem tudott meglépni egyik csapat sem, az utolsó támadásnál pedig meccslabdája is volt a VMG-nek, de ezzel nem tudott élni, így 90–88-as vereséget szenvedett.

– Megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, de azért jól küzdöttünk – summázta a mérkőzést Valaczkay Gábor, a VMG DSE játékos-edzője.

Az érdiek 4–1-es mérleggel hatodik helyen állnak a tabellán, legközelebb pedig november 24-én, 16 órától játszanak, amikor a BLF KK-t fogadják a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 6. forduló
Monori SE–VMG DSE 90–88 (19–23, 22–17, 27–30, 22–18)
A VMG DSE pontszerzői: Morauvszki Gergely 27, Kis Molnár Zoltán 24/12, Takács Áron 17/9, Nyitrai Ákos 9, Valaczkay Gábor 7/3, Miháczi Ádám 4

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email