Sütizzünk vagy fussunk Leviért!

Jótékonysági sütinapot tartanak október 31-én, csütörtökön délelőtt 9-12 óra között az Európa sétányon Levi, az SMA2 betegségben szenvedő kisfiú javára, akinek a szülei versenyt futnak az idővel, hogy gyermekük megkaphassa a 700 millió forintos gyógyszert decemberig, amikor kétéves lesz.

Levente gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú. Nem kényszerülne kerekesszékbe, és teljes életet élhetne, ha megkaphatná a 700 millió Ft-ba kerülő, Zolengsma nevű gyógyszert méghozzá 2 éves koráig, azaz decemberig. Úgyhogy most a kisfiú szülei versenyt futnak az idővel. Az ország összefogott, hogy Zente után Levinek is segítsen. Október 30-ig 430 millió Ft gyűlt össze a szükséges 700 millióból. Érd és környéke is csatlakozott az adománygyűjtéshez.

Pusztazámoron, az iskolánál október 30-án, szerdán 16:30-tól lehet futni vagy sétálni Leviért.

Érden az Európa sétányon, a Stop Shop mellett tartanak jótékonysági sütinapot október 31-én, csütörtökön délelőtt 9-12 óra között, ahol szintén hozzá lehet járulni Levi gyógyulásához adományokkal. Sallerné Horváth Katalin, az érdi sütinap Levi lépteiért akció szervezője elmondta, hogy szuper anyukák és nagymamák teszik bele szívüket-lelküket a sütésbe, és reméli, minél több sütemény fogy majd csütörtökön délelőtt az Európa sétányon, hogy valóban segíteni tudjanak Levinek. A sütik után befolyt adományokat még aznap, tehát csütörtökön átutalják az Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány javára. 

Levente decemberben lesz kétéves, a Zolengsma nevű gyógyszert azután már nem kaphatja meg. Segítsünk ennek a kisfiúnak is, hogy lábra állhasson! Ha nem tud egyik adománygyűjtésen sem megjelenni, de szívesen támogatná Levit, a következő módokon is megteheti:

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs