22_03_29_erdmost_nincskep

Vízilabda: hamar eldőltek az érdiek meccsei

22_03_29_erdmost_nincskep

Vízilabda: hamar eldőltek az érdiek meccsei

Egy-egy győzelem és vereség a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának mérlege a hétvégi fordulóból.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A BHSE-Érd serdülő együttese a budapesti bajnokság alapszakaszának B-csoportjában, a harmadik fordulóban Cegléden szállt vízbe a házigazdák ellen. A mérkőzést kiválóan kezdték Fazekas Márton tanítványai, hiszen Fodor Gergő és László Attila vezérletével az első negyedet 5–2-re nyerték meg, majd a nagyszünetre már hétgólos előnybe kerültek (10–3).

A térfélcsere után valamelyet kozmetikázott az eredményen a CVSE, ám az érdiek így is négygólos, 12–8-as győzelmet arattak.

A 2006-os születésűeknél szereplő érdiek ugyancsak az alapszakasz B-csoportjának harmadik körében voltak érdekeltek a Kőér utcában, ahol az ASI-Vasassal néztek farkasszemet. A mérkőzés nem indult jól érdi szempontból, hiszen az első két negyedet 13–0-ra nyerte az angyalföldi sportiskola együttese, amely a fordulás után is tartotta magát, így a BHSE-Érd kiütéses, 22–2-es vereséget szenvedett.

Budapesti Serdülő Fiú Bajnokság, Alapszakasz, B-csoport, 3. forduló, Cegléd
Ceglédi VSE–Budapesti Honvéd SE-Érd 8–12 (2–5, 1–5, 3–1, 2–1)
A BHSE-Érd gólszerzői: Török Regő, László Attila, Fodor Gergő 3-3, Gregoryan Theodor, Hegedős Péter, Simon Richárd 1-1

Budapesti Rusorán Péter Gyermek II. bajnokság, Alapszakasz, B-csoport, 3. forduló, Kőér utcai uszoda
Budapesti Honvéd SE-Érd–ASI-Vasas 2–22 (0–8, 0–5, 2–3, 0–6)
A BHSE-Érd gólszerzői: Szabó Bálint, Herpák Noel 1-1

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email