22_03_29_erdmost_nincskep

„Az éneklés öröme nélkülözhetetlen a számunkra”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Az éneklés öröme nélkülözhetetlen a számunkra”

35 éves lett a Szirmok Női Kar, ez alkalomból pedig október 19-én 16 órától jubileumi hangversenyt adnak a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Nemcsak erről, de a kórus múltjáról, jelenéről és terveikről is kérdeztük jelenlegi és korábbi karnagyaikat, Stibló Annát és Gáborné Harmat Alizt. 

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kórus a városi rendezvények egyik meghatározó szereplője, emellett többször megszerezte az aranyminősítés fokozatot az országos kórustalálkozókon, 2011-ben elhozta a különdíjat az Érd kistérségi hangversenyről, és a Chorus Inside Nemzetközi Kórustalálkozón 2. helyezést ért el 2013-ban. Adtak hangversenyt már a Zeneakadémián, a Heim Pál Gyermekkórházban, a Magyar Kultúra Házában és a Nemzeti Galériában is, de külföldön sem ismeretlenek: felléptek Finnországtól kezdve, Ausztrián, Románián és Szerbián át Angliáig sok helyen. 2016-ban az Érdikumok közé is bekerültek. 

A kart Szabóné Bozóki Flóra vezette 25 évig.

– Az ő keze-nyoma látszik meg azon, hogy ez több, mint egy kórus. Igazi közösséggé szerveződött a Szirmok, szakmai és emberi barátságok köttettek és köttetnek ma is meg itt – árulja el kérdésemre Gáborné Harmat Aliz, aki 2010-ben vette át a kórust a korábbi karnagytól. – Büszke vagyok arra, hogy tényleg nemcsak egy énekkart, hanem valóban egy baráti közösséget vettem át annak idején. Számon tartjuk például a tagok születésnapját, és felköszöntjük egymást. Egy ilyen alkalommal fordult elő, hogy az énekesünk elsírta magát, és bevallotta, hogy rajtunk kívül senki sem köszöntötte fel őt.

A korábbi karnagy szorgosan gyűjti 35 év anyagait, emlékeit, és már egy egész jelentős albumnyi gyűlt ezekből össze. Ebben őrzi fontos ereklyeként azt a levelet és kottát, ami azt bizonyítja, hogy Karai József zeneszerző is írt a számukra egy darabot még 2001-ben, miután egy országos kórustalálkozón meghallotta őket énekelni. Csuka Zoltán érdi költő, aki a zeneszerző jó barátja is volt, Esti harang című költeményét zenésítette meg kifejezetten a Szirmok számára.

A Szirmok kezdetben zenekedvelő, különféle szakos tanárokból állt, a zene szeretete maradt a későbbiekben is, de sok más foglalkozású tagjuk is lett, akik így még színesebbé tették a kart. Repertoárjuk idővel egyre gazdagodott, hiszen egyre-másra kérték fel őket, hogy énekeljenek a különféle városi rendezvényeken.

– Minden koncertre úgy készülünk fel, hogy figyelembe vesszük az alkalmat, mert fontos, hogy passzoljon a kettő – magyarázza el Stibló Anna, aki 2016 óta a Szirmok karnagya. – Egyrészt ez erősíti az alkalmak jelentőségét, másrészt nekünk is megadja a zenéléshez, énekléshez az alaphangulatot – teszi hozzá.

A karnagy korábban a Lukin László Zeneiskola igazgatója volt, magánének-tanárként 40 évig énekes szólistákat képzett, korábban és a Szirmok mellett is karnagyoskodott más kórusban, ezért a Szirmok hangját szépítette folyamatosan, azaz komoly hangképzési kurzusokat tart és tartott a számukra, az eredmény pedig hallatszik is az énekükön.

A két karnagy megegyezik abban, hogy mindketten azt vallják, aki egyszer a zenével kapcsolatba kerül, attól kezdve más ember lesz, mert alapvetően befolyásolja a zene az életüket. „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza” – idézik Kodály szavait.

Az október 19-ei jubileumi koncerten a Szirmok 30 percben fogja bemutatni a repertoárjának egy részét a zenetörténet több korszakából: a madrigáloktól kezdve a barokkon, romantikán keresztül egészen napjainkig. Felcsendül majd a korábban már emlegetett Karai József-mű, Ligeti Négy lakodalmi tánca és Wolf Ave Mariaja is többek között. Lesznek acapella, azaz csak a kórus által énekelt darabok, illetve zongorakísérettel előadottak. A koncerten a Szirmokon kívül fellép a tárnoki Gaudium és a Harmónia Vegyeskar is, akik egy közös műsorszámot is választottak, amit mindenki szívesen hallgat és énekel: Verdi Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusát.

A jövővel kapcsolatos terveikről Stibló Anna elmondja, hogy szeretnék folytatni a hagyományossá vált programjaikat. Ezek között legközelebb karácsonyi koncertet adnak majd a Parkvárosi Közösségi Házban és az Alsó utcai katolikus templomban, illetve már próbálják egy tavaszi bemutatóra Karai József Sárközi karikázóját, amit nemcsak énekelni, hanem táncolni is fognak. Mindemellett a városi felkéréseknek is eleget fognak tenni a továbbiakban is, és az országos pedagógus kórustalálkozókról sem akarnak hiányozni.

– Szívesen énekelünk, szívesen vagyunk együtt a próbán, és az éneklés öröme nélkülözhetetlen a számunkra – zárja szavait Stibló Anna.

A Stibló Annával és Gáborné Harmat Alizzal készült interjút itt is meg tudja hallgatni:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email