22_03_29_erdmost_nincskep

Állati Jó ötödször

22_03_29_erdmost_nincskep

Állati Jó ötödször

Szeptember 29-én ötödik alkalommal kerül majd megrendezésre az Állati Jó Családi és Örökbefogadási Nap Érd főterén, ahol az egész családot (beleértve a kis kedvenceket is) várják rengeteg programmal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Bada Zoltán főszervező kérdésünkre elmondta, hogy idén is sokféle állattal ismerkedhet meg testközelből az, aki szeptember 29-én 10-17 óra között ellátogat a Főtérre. Lesznek különféle kutyás és sólyom-bemutatók, állatsimogató alpakkával, lámával, birkával; bábszínházi előadások állatbábokkal, és persze a klasszikus vurstli hangulat olyan nélkülözhetetlen alapelemei sem hiányozhatnak majd, mint a vattacukor, lángos vagy a légvár. 

Ami azonban talán a rendezvény egyik legfontosabb célkitűzése: a téren képviselni fogják magukat, illetve kis védenceiket a helyi állatvédő szervezetek is, akiknél örökbe lehet fogadni a gazdira váró/vágyó kutyusokat. Persze nem azonnal és nem a helyszínen, de ott akár ki lehet választani az új kis kedvencet, lehet vele ismerkedni, és aztán az állatmenhellyel egyeztetett időpontban a további részleteket már majd a telephelyen kell megbeszélni. Ha meg már van kis kedvencünk, őt se hagyjuk otthon, ez a rendezvény nekik is szól.

A Bada Zoltánnal készült interjút itt tudja meghallgatni teljes hosszában:


További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email