22_03_29_erdmost_nincskep

Érd duplázott!

22_03_29_erdmost_nincskep

Érd duplázott!

4 132 400 forint gyűlt össze szombaton a Richter Egészségváros programon. Az adományösszegből a gyermekkardiológiai eszközparkját fejleszti a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény. Az érdiek összesen hétezer aktivitáson vettek részt, köztük fontos szűréseken, előadásokon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Ez az összeg felülmúlta az álmaimat – így fogalmazott a Richter Egészségváros program végén, az adományösszeg bejelentésekor Bárány Zsolt, az egészségügyi intézmény főigazgatója. Kétmillió forint alapadományt a Richter Nyrt. ajánlott fel, ezt az összeget duplázták meg a jelenlévők azzal, hogy részt vettek a több mint harminc szűrésen, előadáson, illetve a kísérőprogramokon: együtt tornáztak Katus Attilával, meghallgatták Jaksity Kata, Szily Nóra, Béres Alexandra, és Zsiros László Róbert előadásait, izgalmas kísérletekben vettek részt, vagy épp a bábszínházi előadást, illetve a helyi sport- és táncegyüttesek bemutatóját nézték.

– Már a kétmillió forintos alapadomány is elegendő arra, hogy az egyik legfontosabb eszközt, az ultrahangfejet meg tudjuk vásárolni. A fennmaradó összeget a gyermekek kardiológiai kivizsgálásához szükséges eszközökre tudjuk fordítani – mondta Bárány Zsolt, hozzátéve: ezek rövid határidőn belül megérkezhetnek az intézménybe, így két-három héten belül használatba is vehetik őket.

– Március 28. óta van gyermekkardiológiánk, de eddig csak a hatévesnél idősebb, illetve a 15 kg feletti gyermekeket tudtuk fogadni. A Richternek köszönhetően már újszülött kortól hozhatják hozzánk a gyerekeket – mondta Bárány Zsolt. Érdemes megjegyezni: a szakrendelő orvosai, munkatársai nemcsak a szűrővizsgálatok elvégzéséből vették ki a részüket, hanem maguk is megjelentek páciensként egy-egy szűrésen – így ők is növelhették adománypontokkal a rendelő bevételét. No meg jó példát mutattak, hiszen, ahogy Bárány Zsolt is hangsúlyozta: legalább évente, kétévente el kell mennünk bizonyos szűrővizsgálatokra, annak érdekében, hogy elkerüljük a bajt.

A rendezvény egészségsétával indult, amin mintegy kétszázan vettek részt, a szakrendelőnek szánt adomány növeléséért is lépegetve, hiszen a sétáért is jártak az adománypontok, amelyeket egy füzetben gyűjthettek a látogatók. Ide került bele az is, hogy milyen szűrővizsgálaton vettek részt; az eredményre sem kellett várni, azonnal megmondták a páciensnek. A leglátogatottabb a koleszterinszint-mérés, az asztmaszűrés és csontsűrűség-mérés volt. Ez utóbbi vizsgálat során 50 lakosnak mértek olyan értéket, amely csontritkulásra figyelmeztet, és mindenképp javasolt a további kivizsgálás – tudtuk meg Olasz Saroltától, a Richter Gedeon Nyrt. képviselőjétől.

Aki nem sétált, hanem inkább kerékpározott volna, azt is megtehette: idén az őszi Érd Körbe rendezvény is kapcsolódott az Egészségváros programhoz; a tekerésért is jártak az adománypontok.

Amellett, hogy koncentráltan többféle szűrővizsgálaton és tanácsadáson is részt vehettek a lakosok, még egy fontos hozadéka volt ennek a rendezvények. Ahogy T. Mészáros András polgármester megfogalmazta az adományösszeg átadásakor: amellett, hogy a rendelő eszközparkja ilyen összeggel gyarapodhatott, az előadásokon, tanácsadásokon hallottak remélhetőleg hatottak az résztvevők gondolkodására is, és a későbbiekben is odafigyelnek az egészségükre.

 A Richter Gedeon Nyrt. 2009-ben indította útjára a Richter Egészségváros Programot. A kezdeményezés eseményein eddig 74 városban mintegy 181 ezren vettek részt. Ezalatt közel 165 ezer szűrést végeztek el a programban résztvevő szakemberek, a helyiek aktivitásának köszönhetően pedig több mint 373 millió forint adomány gyűlt össze a résztvevő egészségügyi intézmények javára. Mint dr. Kozma Róbert, a Richter Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója tudósítónknak elmondta: céljuk a minél szélesebb körű szűrések biztosítása volt.

– Az Egészségváros már több mint tíz éves programunk. Érd a 74-ik helyszín. Minden évben több mint harminc város közül választjuk ki azt a hetet, ahová ellátogatunk. Látható, hogy nagy az igény a rendezvényre, ami megerősít minket abban, hogy erre szükség van – fűzte hozzá Kozma Róbert, akitől megtudtuk azt is: korábban csak kórházakat támogattak az Egészségvárossal, a tavalyi év volt az első, amikor szakrendelőket is.

Tekintse meg az Érdi Televízió helyszíni tudósítását is:

 

 

 

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email