A református vallás mindig fontos része volt Magyarország kultúrájának és közéletének. Hosszan sorolhatnánk azokat a képviselőit, akik fontos szerepet töltöttek be történelmünkben, de köztük is elsőként kell említeni Ravasz László püspököt – mondta T Mészáros András polgármester köszöntőjében annak a vándorkiállításnak a megnyitóján az Érdi Galériában, amely az Érdligeti Templom Közhasznú Alapítvány szervezésében érkezett Érdre, s látogatható szeptember 24-ig.

Utalt a polgármester arra is, hogy Ravasz László – ha áttételesen is – kapcsolatba hozható Érddel, hiszen unokájának a felesége, Bibó Istvánné Lipcsei Judit egy időben a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított magyart.
A kiállítás megnyitásaként dr. Kiss Réka történész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője tartott áttekintő előadást a püspök életútjáról munkásságáról, a református egyházban betöltött szerepéről. 
Ravasz László a XX. század, egy nagyon tragikus, felemelő és nehéz pillanatokkal teli korszakában volt a magyar református egyháznak nemcsak püspöke, hanem a felekezeti határokon túl is elismert vezetője közel fél évszázadig – bocsátotta előre a történész.

Megtudhattuk, hogy a püspök életútja sem volt ellenmondásoktól menetes, ahogy ez már lenni szokott, ha valakinek két diktatúrát is át kell élnie. Ravasz László Trianon traumája és a kommün után vette át a magyarországi református egyház vezetését, olyan időszakban, amikor egy vesztes háború, az ország megcsonkításának sokkja után kellett újjáépíteni nemcsak az országot, hanem az egyházat is. Ravasz László ennek a szellemi építkezésnek az egyik emblematikus személyisége volt. Hihetetlenül jó prédikátorként elsősorban igehirdetőnek tartotta magát, s remekül tudta használni korának olyan újdonság számba menő eszközét, amilyen például a rádió volt. Ő volt az első, aki az éter hullámain először szólt a hívekhez. 

Jó egyházszervezőnek bizonyult volt, és mindig kiváló munkatársakat választott maga mellé, s képes volt harmóniát teremteni a református egyház vezetésében élő, korántsem egységes nézetek között. Ugyanakkor azt is el kell mondani – hangsúlyozta az előadó –, hogy két diktatúra árnyékában kellett szolgálnia. A legtöbbet vitatott pontja az életútjának, hogy az első zsidótörvényt még támogatta, a másodikat megszavazta ugyan, de már nem értett vele egyet, a harmadik ellen már fel is szólalt, s nem adta rá voksát. Később, a holokauszt tragikus hónapjaiban minden erejét bevetve szervezte az egyház zsidómentő akcióit. 

A háború utáni, pontosabban az 1948-at követő időszak újabb kihívások elé állította az egyházat és a püspököt. Ravasz László úgy ítélte meg, hogy az adott politikai helyzetben nem lehetett mást tenni, mint visszavonulni a gyülekezetekbe, s ott kell építkezni. Az ekkor már visszavonultan élő püspököt az 1956-os forradalom ismét szerepvállalásra késztette, s a református egyház szellemi vezetőjeként tudott erkölcsi példát állítani a nemzet elé.