22_03_29_erdmost_nincskep

Szeptember 5-ig lehet szavazni az Év Apájára

22_03_29_erdmost_nincskep

Szeptember 5-ig lehet szavazni az Év Apájára

Ahogy arról korábban is hírt adtunk, beválogatta a szakmai zsűri Mészáros Istvánt az Apa Magazin Év Apája versenyének első öt jelöltje közé "Cool Apa" kategóriában. A „cool apukát” és családját érdi otthonukban látogattuk meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mészáros István versenyszerűen sportolt, súlyemelőként az országot képviselte a Barcelonai Olimpián. Most azonban egy másik versenyen jutott be az élmezőnybe, úgy, hogy ő arról csak a legvégén értesült. Melinda, a felesége ugyanis nevezte az Apa Magazin által meghirdetett „Év Apája” versenyre. 

Már hazaért a munkából István, mikor megérkezem hozzájuk. Feleségével, Melindával együtt szeretettel, már-már régi ismerősként fogadnak, és invitálnak be a hőség elől a hűs nappaliba, ahol két gyermekük, a hétéves Boti és a kétéves Bogi vár minket. A fiút, aki születésekor agyvérzést kapott, és emiatt súlyosan, halmozottan sérült, édesanyja az ölébe veszi. A kislány, aki makkegészséges, eleinte a távolból figyel minket, aztán egyre közelebb merészkedik a diktafonhoz és a mikrofonhoz, végül édesapja ölébe ül, és játékrúzzsal kezdi el „sminkelni” magát.

A házaspár egymással viccelődve meséli el, hogy Melinda már csaknem elfelejtette, hogy jelölte férjét a versenyen, amikor nemrégiben telefonhívást kapott a magazin szerkesztőségétől, és közölték vele, bejutott az első öt közé István. A férfi minderről semmit sem sejtett, egészen addig, amíg őt is felhívták. Ahogy beszélgetünk, határtalan életöröm és életigenlés árad István és Melinda lényéből. A humornak, mint bevallják a kezdetektől nagy szerepe van kapcsolatukban: a férfi annak idején, 15 éve, így figyelt fel Melindára, és ezért (is) szeretett bele. Azt mesélik, a derű és optimizmus sok nehézségen át tudja őket lendíteni.

István ugyanakkor még mindig kicsit értetlenül áll a döntős mezőnyben saját apaságának dicsérete előtt. Ahogy mondja, nem akarja sztárolni magát, hiszen nem csinál semmi rendkívülit. Feltűnik, hogy nem azt mondja, segít a feleségének, hanem részt vesz a család életében, így a gyerekek nevelésében, gondozásában is.

Boti nem beszél, nem jár. A szülők jelenleg műhibaperben állnak a kórházzal, ahol született a fiú, mert szakértőjük véleménye szerint császármetszéssel valószínűleg elkerülhető lett volna a fiú agykárosodása. Melinda azt meséli, férje akkor is kiállt mellette és a fiúk mellett. Napi kétszer rohant egyik kórházból a másikba, kisfiától a feleségéhez, akinek vitte a babájukról készített videókat és fotókat. Azóta pedig ő is ugyanúgy gondozza és ápolja fiúkat, mint Melinda. A fejlesztésekre, terápiákra is együtt hordták, hordják őt. Melinda bevallja, hogy neki ez már valahogy természetesnek számított, de az egyik alkalommal, amikor a szakember megdicsérte őket, hogy milyen jó látni ilyen apukát is, akkor tudatosodott benne, hogy ilyen helyzetben a férfiak egy része inkább elmenekül a gondok elől. István erre azt mondja, ez nála nem is volt opció. Boti az ő fia is, és nagyon ragaszkodik hozzá, valamint bízik benne, sok-sok gondoskodással, szeretettel, az egészségügyi eljárások fejlődésével tovább javulhat majd az állapota.

A kisfiú amúgy tavaly kezdte meg az iskolát a Mórában, és a szülők nagyon szerencsésnek érzik magukat, mert úgy látszik, hogy jót tesz Botinak a suli.

– Sokkal emocionálisabb, sokkal több érzelem megjelent az arcán, mozgásában is ügyesedett, bár egy májusi csípőműtét ezt kicsit visszavetette, de bízunk benne, hogy szeptembertől megint fejlődhet ezen a téren is – magyarázza Melinda.

Amikor azt kérdezem, mi szerintük egy jó, tartós kapcsolat titka, István meggyőződéssel vágja rá:

– Türelem, tolerancia és kommunikáció. Ezek a legfontosabb a mindennapokban ahhoz, hogy működjön a kapcsolatunk.

A házaspár engedélyeznek egymásnak „ott alvós” programokat, amikor a másik kikapcsolódhat, feltöltődhet, bár kettecskén erre még nem volt esélyük, hiszen Boti speciális gondozást igényel.

Nem tudom, ki, mi dönt arról, hova születik meg egy gyermek, de az biztos, hogy Istvánéknál nagyon jó helyre csöppent Boti és Bogi is. A kislányról büszkén mesélik, hogy a maga kétéves módján próbálgat segíteni Boti ápolásában, gondozásában is.

– Már azzal nyertem, hogy Melinda jelölt, mert ez a tény annyira felemelő érzés, hogy ha csak simán az ötödik maradok, az is teljesen jó – válaszolja István arra a kérédsemre, mi lesz, ha esetleg nem ő nyeri a versenyt. – Nekem nincs facebook oldalam, de nagyon köszönöm a megosztásokat és kommenteket, amiket Melinda kapott ott – teszi hozzá a férfi.

– Én is mindenkinek köszönöm, aki szavazott, vagy buzdított másokat, hogy szavazzanak Istvánra. De én meg nem tudtam volna mit írni, ha nem ilyen apa és férj van a háznál, mint amilyen István – jegyzi meg nevetve Melinda.

Ha szeretné, hogy Mészáros István személyében érdi apuka nyerje az „Év Apája” versenyt, szeptember 5. éjfélig ön is mindennap szavazhat rá az Apa Magazin weboldalán.

Itt pedig meghallgathatja a házaspárral készült interjút teljes hosszában:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email