A vitaszínházban négy jelenetet adtak elő a tábor résztvevői, úgy, hogy mindegyik után feltett egy-egy kérdést a látottakra vonatkozóan a csoportot vezető Krasznahorkai Ágnes, és ezalapján alakult ki a vita, vagy inkább beszélgetés az iskolai és például az online zaklatásról. A drámapedagógus a közönséget is aktív részesévé tette a történéseknek, így nem csak a tábor, de a tábor résztvevőit is gondolkodásra késztették a jelenetek. Ezek szóltak többek között arról, milyen felelőssége lehet annak, aki „csak” passzívan szemléli a bántalmazókat és bántalmazottat, arról, hogy hol húzódik a határ a cikizés és a bántalmazás vagy éppen a zaklatás között, és az online zaklatás természetéről is.
– Nyilván a négy vagy öt nap nagyon kevés idő ahhoz, hogy egy teljesen kidolgozott, komplex vitaszínházi előadást létre tudjunk hozni, de amit ez idő alatt ki lehet hozni ebből, azt úgy érzem kihoztuk – értékeli a tábort és a vitaszínházat az előadás után Krasznahorkai Ágnes. – Az első nap kiveséztük ezt a témát, illetve megteremtettük ennek az egésznek a körülményeit. Mindegyik szereplőnek volt egy felépített karaktere, múltja, viszonyrendszere. Kitaláltuk a környezetet, attól kezdve, hogy mi van az osztályteremben a falon – magyarázza a drámapedagógus.
Horvát Valter Lázár, a Kós Károly Szakképző Iskola diákja kérdésemre elmondja, hogy náluk szerencsére a bullyingra nem, csak az ellenkezőjére volt eddig példa: azaz arra, hogyan tud összefogni az egész osztályközösség valaki megsegítésére. Lázár már a csoport megalapítása óta tagja annak, legutóbb a Könny próba című darabban is szerepelt. Elárulta, hogy nagyon élvezi a munkát a csoportban és a táborban is, de nemcsak a színészkedés, hanem a közösség miatt is. Ezt pedig készségesen elhiszem neki, hiszen kívülállóként is rögtön észrevehető, milyen összetartó és el/befogadó közösség alakult itt ki a fiatalok között.
Rákosi Aglája, az ifiklub vezetője is ennek, azaz a közösségnek az erejét emeli ki, amikor arról kérdezem, szoktak-e a fiatalok tanácsokat kérni – talán épp iskolai bántalmazás miatt – itt a klubban, egymástól vagy a szakemberektől.
– Mindenképpen segítjük itt őket, mint külső szakemberek is, illetve a közösség ereje is nagy hatással tud lenni. Vannak helyzetek, amiket át kell beszélni, át kell tárgyalni. Ha azt látjuk, hogy más irányba kell terelni, akkor próbálunk más segítséget kérni, vagy más területre irányítani őket. De az biztos, hogy a kortárs közösség tudja egymást segíteni, és így lehet küzdeni az elmagányosodás ellen. Az ide járó fiatalok elfogadóak, és mindig szeretettel fogadják azokat, akik újonnan érkeznek ebbe a csapatba – meséli Aglája.
Hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a táborba újonnan érkezőket is teljesen könnyedén befogadták a régebb óta itt színészkedők. Ezen még Krasznahorkai Ágnes színész és drámapedagógus is, ahogy nekem bevallja, mindig meglepődik:
– Annyira lazák és nyitottak, mert nem hogy az első nap, de gyakorlatilag már az első órában barátságok születnek köztük. Ilyet felnőttektől még sosem láttam.
Hanna, a Csillagösvény Waldorf Iskola tanulója például most először vett részt az ifiklub színjátszó csoportjának munkájában, bár az iskolájában már több darabban is szerepelt. Azt mondja, annyira jó barátokra lelt itt, hogy nagyon szeretne a csapat tagja maradni, és tanév közben is bejárni a színjátszó csoport foglalkozásaira.
Szeptembertől lehet hogy épp a bullying témáját fogják majd továbbvinni a csoporttal, legalábbis tanáruk, Krasznahorkai Ágnes tervei szerint:
-Nagyon támogatnám, ha fejlesztenénk még ezt az előadásunkat, úgy, hogy aztán elvinnénk iskolákba is, ahol szintén vitaszínház formájában, a közönséget bevonva lehetne az iskolai bántalmazásról beszélgetni.
