Máshol a nekikészülődés szakaszában járt az alkotó vagy éppen egy megoldandó problémával küzdött, hogy az elképzelt látvány létrejöjjön. De láttunk félkész vásznakat is letámasztva, miközben már egy másik ötleten dolgozott a művész, hogy az előzőhöz később térjen majd vissza.
Műteremről műteremre járva, egy-egy szót, de inkább néhány mondatot váltva az alkotókkal, az a kép formálódik, hogy a többség felkészülve érkezik erre a két hétre, mindenki tudja, nagy vonalakban legalább, hogy mit szeretne elvégezni. Van persze, aki egy korábban megkezdett programot folytat, amiben éppen minden idegszálával benne van, legfeljebb annyi változást hoz a művésztelep, hogy itt intenzívebb az alkotás, mint otthon, ahol számtalan dolog képes elterelni a figyelmet a készülő műről.
Puha Ferenc is így van ezzel, láthattuk is, hogy a közismert közösségi oldalon már megosztott vagy tucatnyi, a fekete és a vörös variációra épülő, Érden készült festményt a tábornak éppen a félidejében járva. A művésszel beszélgetve az is kiderül – miközben a kislányáról és elhunyt feleségéről készített fotórealisztikus festményét nézegetjük –, hogy a megszólalásig élethű festés nem állt tőle távol valamikor, igaz ez kenyérkereső munka volt, amikor a Csepel Autógyárban grafikusként dolgozott, és a járműtervekről kellett festményeket készítenie.
Kovács Johanna is konkréttól tart az elvontabb felé művészi pályáján előre haladva, grafikusnak tanult, annak is indult, míg az utolsó években már az általa síkplasztikának nevezett képeket készíti, amelyeknél fontos szerepet kap a textúra meg a térbeliség, mindezt úgy, hogy amit csak lehet megőrizzen a számára fontos figuralitásból, amiről semmiképp nem akar lemondani. Ő is kész elképzelésekkel érkezik reggelente – érdi lévén – az iskolai műterembe, de azért nála menet közben formálódnak a művek, hiszen a téma folyton ott forog a fejében, s számára fontos, hogy valami újat, a korábbitól eltérőt hozzon ki az anyagokból, hiába, hogy amin éppen dolgozik folytatása lesz egy korábbi darabnak.
Bepillantottunk még Kalocsai Enikő műtermébe is, aki úgy tűnik hosszú távra szerelembe esett a pitypanggal, s pont úgy, mint egy érzelmekkel teli viszonyban, újabb és újabb érzéseket, gondolatokat csal elő belőle a látvány, amely az idő múlásával a képek sokasodásával mindinkább a lecsupaszított lényegre koncentrál.
Aknay Jánost is munka közben találjuk, szerencsénk van, mert mint mondja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökeként számos szereplési kötelezettsége van, így gyakran itt kell hagynia a készülő képeket és a társaságot, de még így is jobban bele lehet feledkezni az alkotásba, mint otthon.
Az idei a XI. Érdi Művésztelep, látszik, hogy már vannak hagyományok, rituálék, melyek mentén az alkotó mindennapok telnek, annál is inkább így van ez, mert a résztvevők köre lényegében az első évtől kezdve változatlan, most is ők dolgoznak a műtermekben: Aknay János, Csetneki József, Eőry Emil, Hudák Mariann, Kalocsai Enikő, Karsch Manfred, Kéri Miháhy, Puha Ferenc, Rautner, Fritz, Székács Zoltán, Wrobel Péter.
