Színes, napfényes szőlővirág

Színes, napfényes szőlővirág

Hét ágra sütött a nap a szombati 12. Szőlővirág Ünnepen, ahol nemcsak a vándorkupa talált gazdára az idei borverseny abszolút győztesének, Bukovszky Csabának a kezében, de újra bebizonyosodott: mi, érdiek sokfélék, a sokféleségre és egymásra pedig nyitott és kíváncsi városlakók vagyunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szálltak a buborékok a már délelőtt szikrázó napsütésben a pincesor egyik végéből a másikba. Nem is akármilyen buborékok voltak ezek, jórészükben bőven elfértek volna azok a gyerkőcök, akik hajtották ezeket. Mert a buborékban az a buli, hogy ki lehet pukkasztani, és aztán zúdul az egész szappanos víz az ember gyerekének a fejére, hátára. Kész csoda, hogy az arcokra felkerült műalkotások (pillangók, cicusok, virágcsokrok, és még hosszan lehetne folytatnia  sort) makacsul ellenálltak a víznek, és nem kenődtek el.

Kicsit feljebb, a nagyszínpad felé félúton elkerített kis zugban kaméleon sütkérezett a bokrokon (ha nem éppen gazdája fején tette ugyanezt), kecske és csüngő hasú vietnámi törpemalac szuszogott az árnyékban, boa, vadászgörény, afrikai fehérhasú törpesünök, görög teknősök és csincsillák várták a piciket és nagyokat, hogy Vali, a gazdájuk bemutassa őket nekik. Szabó Andrásné Horváth Vali a tavalyi állatfelhozatallal és az ideivel is lenyűgözte hálás kis közönségét, akik szorgosan tépkedték a pitypang leveleit, ha épp megéhezett a görög teknős, és a vörösfarkú boát sem féltek a nyakukba venni. És ha ezeket az állatokat nem is, szemközt, a lufihajtogató bohóctól lehetett kérni lufiból profi módon kreált katicákat és teknősöket, amiket haza is lehetett vinni.

Zsolnai Magdi és csapata is már sokadszorra tértek vissza a rendezvényre, hogy lekössék a kézműveskedésre vágyó kicsiket és nagyokat: könyvjelzők, hűtőmágnesek, virágkoszorúk készültek itt papírból, sógyurmából, magokból.

Közben lent, a gyerekszínpadon Tóth Andorné Timi vezette be a kisebbeket a zene csodálatos világába – egy tucat hangszerrel felfegyverkezve, amiket kis asszisztensei lelkesen próbáltak megszólaltatni.

Aztán délután már egyre többen érkeztek az ide közlekedő kisvonattal, lassan megtelt a pincesor, és a nemzetiségek felvonulásával megkezdődött a nemzetiségi találkozó is.  Erdélyi-Takács István református lelkész áldása után a Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda bűvölte el produkciójával a közönséget, majd T. Mészáros András polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

– Remélem, mindenki azzal a tapasztalattal távozik ma is, mint tavaly is erről a rendezvényről, hogy szép az érdi pincesor és jók az érdi borok. Sokadik éve rendezzük a szőlővirág ünnepet és ősszel a szüreti mulatságot ezen a helyen. Mindkét esemény egyre jobb, egyre gazdagabb, egyre szórakoztatóbb, egyre kellemesebb. Abban bízom, hogy lesz a városnak is és a szőlőgazdáknak is arra ereje, hogy ezt a kis tavaszi-nyáreleji összejövetelt megrendezze, hogy itt mindenki jól érezhesse magát, és nagyon remélem, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez speciálisan az érdieké. Kóstolják meg a borokat, az ételeket, nézzék végig a nemzetiségek táncos bemutatóit, és érezzék egész este és éjszaka nagyon jól magukat! – fogalmazta meg jókívánságait a polgármester.

-Virágzik a szőlő, ez azt jelenti, hogy az új termés útjára kél, elindul, és ebből a termésből előbb-utóbb finom borok fognak születni – kezdte később köszöntő beszédét az Érdi Pincetulajdonosok Egyesületének elnökhelyettese, Martonosi Tamás. – A Szentatya Csíksomlyón, az összmagyarság szent kegyhelyén celebrált misét. Mi, Érden egy kicsit más jelleggel állunk a nemzetiségi ünnep elé: az Érden élő nemzetiségek összességét fogjuk össze ezzel az ünneppel, és nagy-nagy szeretettel köszöntjük őket itt immáron 12. alkalommal – tette hozzá az egyesület elnökhelyettese.

A németek, görögök, szlovákok, horvátok, lengyelek és nem utolsó sorban pedig az Erdélyi Magyarok és Székelyek Egyesülete nemcsak táncos-énekes, de gasztronómiai bemutatókkal is kedveskedtek az érdeklődőknek. A pincék előtt felállított pultokon finomabbnál finomabb jellegzetes fogásaikat lehetett megkóstolni. És aztán mindezt leönteni a díjnyertes érdi borokkal, amiből idén is akadt jó néhány. Az idei vándorkupát Bukovszky Csaba pincetulajdonos és borász vehette át. 

És ha már minden titokra fény derült a présházakról, szőlőkről és borokról is a Találkozás a pincesorral elnevezésű programon, mindenki jól lakott és nem maradt szomjas sem, következhetett a hajnalig tartó buli DJ Groovelyne jóvoltából.

Aztán hazafele (ha még olyan állapotban volt az ember) Erdélyi-Takács István református lelkész szavai járhattak a fejünkben, aki a szőlőhegy áldásakor arra hívta fel a figyelmet, hogy mi, érdiek sokfélék és a sokféleségre nyitottak és kíváncsiak vagyunk. A szőlő virágzása és a következő évi bor mellett ezt is ünnepeltük szombaton reggeltől estig.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email